Gergye László

A dán regény aranykora

universitas kiadó  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  214 oldal

A dán romantikus irodalom és a 19. századi nagy hatású gondolkodás első részletes hazai feldolgozása, Sören Kierkegaard, Hans Christian Andersen és mások művei alapján.



A dán irodalom a mai napig ritkán kerül be világirodalmi tájékozódásunk látószögébe. Azt is kevesen tudják, hogy a középkorban Dánia európai nagyhatalomnak számított, hiszen többek között még Angliát is huzamosabb ideig fennhatósága alatt tartotta. Később az ország fontos területeket vesztett, de pozíciói igazán csak a napóleoni háborúkat követően rendültek meg. A politikai jelentőségvesztés azonban paradox módon Dánia - szinte előzmények nélküli - kulturális felvirágzásának kezdetével esett egybe. A XIX. század első felében az egész kontinens megismerte többek között Sören Kierkegaard és Hans Christian Andersen nevét. Ezt az időszakot méltán tartják számon tehát a dán irodalom aranykoraként. A romantika elvirágzása persze távolról sem jelentette azt, hogy a dán literatúra újra visszasüllyedt volna a korábbi európai észrevétlenségbe. Éppen ellenkezőleg: az 1870-es évektől datálhatóan, a híres koppenhágai kritikus, Georg Brandes fellépésével egyidejűleg, mind szélesebb körben nyert teret az. un. modern áttörés mozgalma, amely egész Európában ismertté tette a skandináv prózát és drámát. Az északi régió irodalmi zászlóshajója értelemszerűen a dán maradt, amely olyan nagyságokkal ajándékozta meg korát, mint Jens Peter Jacobsen, Herman Bang vagy a későbbi Nobel-díjas Henrik Pontoppidan. Az elemzések gondolati vezérfonalát a romantikus költőszerep alakulástörténete adja, amelynek fogalmi holdudvarában a dán identitástudatot mélyen befolyásoló viking nosztalgia éppúgy vissza-visszatérő elem marad, mint az országba beáradó orientalizmus átütő erejű Aladdin-kultusza. Ez a kötet tehát azt az utat próbálja vázlatosan bemutatni, amelyet a dán irodalom közel egy évszázad alatt bejárt, lehetőség szerint figyelve az európai háttérösszefüggésekre is.

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 297 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó universitas kiadó
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:214
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly288 gr
ISBN9789639671522
Árukód2650510 / 1152233

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 297 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára