Gary Weiss

Csalónak született - Maffia a Wall Streeten

nádszál könyvek kiadó bt  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  408 oldal

1999 decemberében találkoztam először Louis Pasciutóval egy New York-i étteremben. Amikor megpillantottam, az első gondolatom az volt, hogy sarkon fordulok és hazamegyek. Akkor már több mint öt éve írtam a Wall Streeten folyó illegális dolgokról. Úgy gondoltam, már ismerem az összes részvénycsalót, az összes fontos brókert és brókerházat, a szemét részvények árusítóit és a maffiózókat. De Louis Pasciuto nevével még nem találkoztam. Amikor Louis felhívott és megbeszéltünk egy találkozót, végigfuttattam a nevét a szokásos adatbázisokon. Semmit nem találtam. Soha senki nem írt róla egy sort sem. A szabályozói testületeknél vezetett nyilvántartások szerint semmivel sem volt sárosabb, mint bármelyik másik bróker. A rendelkezésre álló adatok alapján kifejezettem jellegtelen figurának tűnt, egy teljesen érdektelen alaknak. Amikor megpillantottam görnyedt alakját a pénztárhoz közeli széken, úgy tűnt, a félelmeim valóra váltak. Bőrkabátban volt, és egy testépítő magazint lapozgatott idegesen. Azt hittem, hogy kifutófiú vagy egy szolgálaton kívüli pincér. Nyilvánvalóan túl fiatal volt ahhoz, hogy bármi fontosat tudhasson, vagy bárki jelentős személyt ismerhessen. Amikor kezet fogtunk, feltűnt valami, ami meglepett. Louis ideges volt. Az ilyen embereknek nem kéne idegesnek lenniük. Halkan és olyan erős NewYork-i utcai akcentussal beszélt, hogy néha alig értettem, amit mond. De átadott egy vaskos borítékot, aminek a tartalmát gond nélkül megértettem. Egy vádirat volt benne. A Louis elleni vádirat. Nem néztem volna ki Louisból mindazt, ami benne állt. Louis nem csak egy egyszerű csaló bróker volt, akit egy tisztogatás alkalmával elkaptak a többi brókerrel és maffiózóval együtt. Louis a Wall Streeten érett férfivá. Ahogy beszélgettünk, rájöttem, hogy más, mint azok a csalók és gengszterek, akikkel az évek folyamán interjúkat készítettem. Tisztában volt vele, mit tett. Nem keresett mentségeket. Nem szégyellte magát, nem bánta meg a bűneit, egyszerűen reálisan látta a helyzetet. Elkapták. Louisszal sok sok órán át beszélgettünk akkor és később is, és rengeteg időt töltöttem azzal, hogy leellenőrizzem mindazt, amit elmondott nekem. Ahogy egyre mélyebben beleástam magam a történetébe, a kezdeti gyanakvásomat a csodálat és az undor furcsa keveréke váltotta fel. Ugyanolyan hideg és kegyetlen volt önmagával szemben, miközben elmesélte szétesett élete történetét, amilyen hideg kegyetlenséggel szerezte meg több száz kisbefektető egész életen át összegyűjtött pénzét. Ateistánakvallotta magát, de nem telt bele sok idő, és gyóntató papjává váltam.Mindezek ellenére zavart, hogy Louis profi hazudozó, és mint ilyen, az élő példája a hazugok paradoxonának: hogyan hihetnék el bármit, amit mond? Ugyanezzel a problémával szembesültek a szövetségi nyomozóhatóságok, akik Louist - és számos más „együttműködőt" - informátorként és tanácsadóként akarták használni, és akik felkészítették őt a régi barátaival történő bírósági szembesítésre. Ez nem új keletű probléma. Azóta létezik, amióta vannak bűnözők, akiket elkapnak, és akik utána hajlandók együttműködni a hatóságokkal. Nem kellett sokáig vívódnom azon, hogy mit kezdjek egy hazudozóval, aki a csalás és a lopás művészetéről mesél nekem. Sok minden, amit elmondott, később további vádiratok alapját képezte, többek között a Louis egykori munkaadói és munkatársai ellen indított bírósági eljárásokban. Louis történetének sarkalatos pontjait - az ismeretlen maffiózók személyazonosságától kezdve a részvénycsalás legapróbb részleteüg - több független, Louistól távol álló forrás is megerősítette. Louis nagyon jó megfigyelő volt. Döbbenetes részletességgel tudta felidézni akár azt is, hogy ki mikor milyen ruhát viselt, vagy hogy egy általa évekkel korábban eladott részvény éppen mennyibe került. Egyszer leellenőriztem a Louis által említett egyik részvény árát, amiről azt mondta, hogy 3,50 dollárba került. A gyakorlatilag tévedhetetlen Bloomberg adatbázis szerint viszont 2,50 volt a papír ára. Louis nem tágított. Azt mondta, leszarja a Bloomberget, a részvény 3,50 volt. Később rájöttem, hogy rossz adatokat néztem. Louisnakvolt igaza.Ez a történet tehát épp annyira igaz, amennyire taszító. A brókercégek és a kibocsátó vállalatok neveit nem változtattam meg, sem a brókerekét, a barátaikét és a kedvenc ügyfelekét. Az áldozatok, Louis gyerekei és a felesége családja azonban más néven szerepelnek a könyvben. Azokat a vállalatokat, amelyeknek Louis a részvényeit árulta, soha nem vonták felelősségre. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy bármelyik cég vagy az alkalmazottai tudtak volna arról, hogy értékpapírjaik illegális részvénymanipulációk tárgyai voltak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 356 Ft

A termék megvásárlásával

235 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó nádszál könyvek kiadó bt
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:408
BorítóKÖTVE
Súly500 gr
ISBN9789638659323
Árukód2152161 / 1052899

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 356 Ft

A termék megvásárlásával

235 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat