Gárdonyi Gergely

A bűnügyi szemle

ludovika egyetemi kiadó  | 2023  | MAGYAR nyelvű

A szemle a büntetőeljárás egyik legjelentősebb bizonyítási cselekménye. Jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy évente közel 50 000 szemlét folytatnak le a nyomozó hatóságok. Szakmai körökben közismert a mondás: ,,a szemle egyszeri és megismételhetetlen", azaz másképp nem pótolható, nélkülözhetetlen és helyettesíthetetlen bizonyítási cselekmény, amelynek jelentőségét nem lehet túlértékelni, legfeljebb alábecsülni.

A szemle esetében olyan speciális bizonyítási cselekményről beszélünk, amely a természettudomány segítségével igyekszik felidézni a releváns pillanatban történt eseményeket. A természettudományos alapokon nyugvó módszereket, eljárásokat ugyanakkor a kriminalisztika elvei mentén kell alkalmazni, ráadásul jogszerűen.

A monográfia tárgyát a büntetőeljárásbeli nyomozás keretében lefolytatott szemle képezi - nem foglalkozik tehát a balesetek helyszínein végzett szemletevékenységgel -, annak azonban igyekszik a felderítési és a bizonyítási (vizsgálati) aspektusait is tanulmányozni. A kötet a szemletevékenységgel foglalkozó szélesebb szakmai közönségnek és az érdeklődő egyetemi hallgatóknak egyaránt hasznos olvasmányt jelenthet.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 699 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó ludovika egyetemi kiadó
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi pdf
Formátum PDF EPUB MOBI
Árukód2773253 / 8150985

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 699 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power