Gali Máté

A próbára tett nemzet

mcc press kft.  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  368 oldal

"Mi a közös a nemzetiségi kérdésben, a vörös- és fehérterrorban, a trianoni békeszerződésben, valamint a numerus claususban? Első ránézésre talán nem sok, és akár még úgy is tűnhet, hogy ezek a tankönyvekből ismert fogalmak az időbeli távolság okán a jelenre már vajmi kevés kihatással vannak. Holott az, hogy a magyarság miként igyekezett megbirkózni a 19. század végének, és a 20. század első felének traumáival, össznemzeti próbatételeivel, döntően meghatározza nemzeti önképünket, és máig közvetlen hatást gyakorol a mindennapjainkra.
A kiegyezés és a második világháború befejezése között eltelt közel nyolc évtized sorsfordító időszaka volt Magyarország történelmének. A dualizmus kora gazdasági, társadalmi és kulturális téren egyaránt nagyfokú fejlődést hozott, ugyanakkor olyan komoly nehézségekkel is szembesítette az ország vezetőit, mint például a nemzetiségi kérdés, amely végül - az első világháborús vereségünk nyomán - szétfeszítette a sok évszázados államkereteket. Csak a világégést követő összeomlás, a vörös- és fehérterror sújtotta 1918-1919-es esztendők és a rettentően kemény rendelkezéseket tartalmazó trianoni békediktátum aláírása után kezdődhetett meg a romok eltakarítása és az ország talpra állítása a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett negyedszázados korszakban.
Mint minden történelmi időszaknak, természetesen ezeknek az évtizedeknek is megvoltak a maguk dicsőséges pillanatai és árnyoldalai. Egyfelől változatos és eredményekben igen gazdag szellemi élettel, másfelől azonban számottevő társadalmi feszültséggócokkal. Az 1867 és 1945 közötti korszak bel- és külpolitikai történései, valamint a mindig is a népek keresztútján fekvő országunk kényszerpályái jelentős próbatételek elé állították a magyar nemzetet. A történész szerző e kötetében arra keresi a választ, miként sikerült - ha sikerült egyáltalán - megoldásokat találunk ezekre a kihívásokra. "
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 950 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 702 Ft

A termék megvásárlásával

470 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó mcc press kft.
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:368
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly444 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEK
ISBN9786156351777
Árukód2766136 / 1213321

Vásárlói értékelések, vélemények

(6 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 950 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 702 Ft

A termék megvásárlásával

470 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára