Szentlélek és Turul

Nekünk, magyaroknak élő mitológiánk van. Nem kövült meg eposzban egy nagyszerű elme szerkesztése által, és nem szakadt meg az időben hagyományozódása. Ott rejtőzködik a ma élők tudatában, általuk testesül meg dalban, mesében, mondában, tárgyakban, közösségek szokásaiban. Szóban, zenében, képben, táncban, játékban. Hétköznap és ünnepeken. A mítosz hagyományozódásának minősége a néplélek egészségét mutatja meg: épek-e népünk közösségei, vagy eresztékei szakadófélben vannak? Szentséges-e magyar létünk, vagy a pusztulás lejtőjén csúszunk egyre lejjebb? Azt is mondhatnánk, a nép mítoszban felel Istennek és fejezi ki önmagát. Az ősöket is beleértve, mitikusak a sok millió sorstárs nevében megformált eredő és eredeti válaszai. E közösségi üzenet az időben mítoszként tud örö-kítődni. Minden mitikus hagyományunk közösségi újjászületéseinknek a magja, a személyeknek pedig éltető lelki gyümölcs. Életfánk termékenységét jelzi. A történeti mondák e könyv szellemi gerincét alkotják.