Fűzfa Balázs

A 12 legszebb magyar vers - Slam Poetry - átiratokkal

savaria university press  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  76 oldal

A 12 legszebb magyar vers-program 2007-2013 között zajlott a Kárpát-medencében. A projektet a Szombathelyen működő Élményközpontú irodalomtanítási program indította útjára és szervezte. A rendezvény- és könyvsorozat célja az volt, hogy kísérletet tegyen a magyar irodalmi kánon 12 remekművének újraértésére és újraértelmezésére. A hat év alatt megjelent 12 kötet, elkészült 12 film, elhangzott 400-nál több előadás, és körülbelül 12 ezer diák és felnőtt mondott hangosan és közösségben verset. Találkoztak egymással szakmák és generációk alkalmanként egy-egy halhatatlan költemény segítségével. A versszöveg azonban nemcsak oka és ürügye volt az együttléteknek, hanem nemes és teremtő kezdetévé vált valaminek, amit egyszerűen csak úgy hívunk: az egymásértés szándéka és akarata. Mert az irodalomból megtanulhatjuk, hogy az ember képes lehet megszabadulni eredendő önzésétől: mint ahogyan a betűk lemondanak egy kicsit saját magukról, hogy értelmes szóvá álljanak össze, úgy a szavak is lemondanak saját maguk egy részéről, hogy mondatokká rendeződve új minőséget teremtsenek. Reménykedjünk hát benne, hogy ez a tucatnyi vers együtt többet képes elmondani a világról s az abban didergő és nevető emberről, mint a szövegek külön-külön, magányosan tehetnék azt. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, programvezető
Tartalomjegyzék:
FŰZFA BALÁZS: A 12 legszebb magyar ver program PETŐFI SÁNDOR: Szeptember végén

MERSICH ÁDÁM: Szemeszter végén, avagy a lusta hallgató fohásza PILINSZKY JÁNOS: Apokrif
BAAJ MOHAMED ÁDÁM MOHA: Összecsapokriff
ARANY JÁNOS: Szondi két apródja
SUPÁN ÁDÁM: Az emberség apropója
BABITS MIHÁLY: Esti kérdés
MERSICH ÁDÁM: Testi sértés
RADNÓTI MIKLÓS: Levél a hitveshez
VARGA RICSI: Túl közel
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Hajnali részegség
SUPÁN ÁDÁM: R.I.P. Kosztolányi, avagy átszellemült slamként a Hajnali részegség
NAGY LÁSZLÓ: Ki viszi át a szerelmet
ROZMÁN KRISTÓF: Ki viszi át (slam Nagy László verséből)
ADY ENDRE: Kocsi-út az éjszakában
KRAUSZ DÁVID: Kocsiút az éjszakába
BERZSENYI DÁNIEL: Közelítő tél
KRAUSZ DÁVID: Közelítő vég
VÖRÖSMARTY MIHÁLY: A vén cigány
BAAJ MOHAMED ÁDÁM MOHA: A tróger szlemmer
JÓZSEF ATTILA: Eszmélet
VARGA RICSI: Asztma lett
WEÖRES SÁNDOR: Valse Triste
MERSICH ÁDÁM: Valze Triste
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó savaria university press
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:76
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly90 gr
IllusztrációKÉPEKKEL
ISBN9786155251528
Árukód2622197 / 1148109

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok