Füstös Gábor

Pecatúra Kalendárium 2011.

magánkiadás  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  152 oldal

"Akik ismernek minket, azoknak biztosan nem volt meglepetés, amikor a Pecatúra indulása után nem sokkal a stáb mindennel felszerelkezve és mindenre felkészülve egy novemberi napon megjelent a Tisza-tónál. Pontosabban mégse voltunk mindenre felkészülve, de ez csak később kezdett körvonalazódni. Már jócskán benne voltunk a vízeresztésben, nagyjából beállt a téli szint, nekünk itt ez a főszezon. Az egyeden ellenség ilyenkor az időjárás, mégpedig minden formában, hiszen az őszi esők által generált áradások a tiszai balinozást és süllőzést nyírják ki, a szél pedig a csukázást teszi több napra feleslegessé, hiszen a könnyen felkeveredő sekély víz napokig zavaros marad egy közepes szél után is, zavarosban pedig nem igazán optimális csukára pergetni - és ezzel nagyon finoman fogalmaztam. Mindezek miatt én évek óta azt az elvet követem, hogy amikor jók a körülmények, akkor kell horgászni, nem hetekre előre meghatározni egy őszi csukázás időpontját. Ez horgászatra működik is, de a filmezés, az valami egészen más. Először is ott a műsor sugárzási idő-pontja, amit szerződés szabályoz, előtte még kell idő a stúdiómunkákra, ráadásul mindenkinek van egyéb dolga is, vagyis a stáb négy tagjának is van időbeosztása, és ezt is egyeztetni kell. Mindezek miatt végül beszorultunk egy október végén előre kitalált, fix időpontba. Mit mondjak? A frász kerülgetett. Ha előző héten esik az eső..." - (Részlet a könyvből)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magánkiadás
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:152
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly270 gr
IllusztrációSZÍNES KÉPEKKEL
ISBN9772062126004
Árukód2217560 / 1073523

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat