A maradandó - Hogyan léphetünk ki a rossz végtelenből?
századvég közéleti tudásközpont | 2021 | MAGYAR nyelvű | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL | 204 oldal
A maradandó című nagyesszében a modern korunkra jellemző izgés-mozgás bűvöletét elemzi a szerző, mivel szerinte a nyugati világ válsága ebben érhető a legjobban tetten. A berlini fal leomlása óta a hagyományokat elutasító kritikai ész uralma mellett főleg a változás ideológiájától befolyásolt cseppfolyós társadalom elterjedése jellemzi a modernitást, amelyben semmi sem állhat a fejlődésnek elnevezett, de többnyire öncélú mozgások, változtatások útjában. A szilárd tartalmaktól, az önazonosságuktól megfosztott atlanti társadalmakban a változás önmagában való céllá vált ahelyett, hogy termékeny átmenet lenne a két biztos emberi állapot között. A mozgásnak értelmet adó célok már évtizedek óta hiányoznak.
Mit tegyünk, hová menjünk ilyen körülmények között? tehetjük fel a kérdést.
A szerző szerint a tág értelemben vett otthonunk felé. Lakjuk be a házat, a tájat, ahol születtünk, vagy ahol élnünk adatik. Fordítsunk a szemléletmódunkon mondja Bellamy ahelyett, hogy minden változást önmagában haladásnak vélnénk, hogy folyton a jövőt kémlelve éljünk. Vegyük már észre, hogy mi a jó a környezetünkben, és a múltat folytatva éljük át erősen a jelenünket, rácsodálkozva arra, ami van, és megőrizve belőle a jót azaz a maradandót.
A termék megvásárlásával
218 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 15 x 21 cm |
| Kiadó | századvég közéleti tudásközpont |
| Kiadás éve | 2021 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 204 |
| Borító | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL |
| Fordító | Király Béla |
| ISBN | 9786155164859 |
| Árukód | 6342663 / 5341835 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
218 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes


























