A rendszerváltás élménye

Egy ismerősi, baráti köröket összehozó és a köztük lévő kommunikációt segítő internetes portálról indult ez az egész akció. Száz címre ment el innen egy-egy levél, amely arra kérte a címzetteket, hogy vallják meg rendszerváltó élményeiket, s csináljunk könyvet megélt történelmünkből. Persze fájdalmas műveletre szólt eme invitálás, a múltba nézés ugyanis egyszerre aktiválja a személyiség önvédelmi reflexét és nárcisztikus kitárulkozási vágyát, természetes szemérmességet és a kibeszélés lelki szükségletét. Aztán a címzetteknél hol az egyik, hol a másik győzött. Ám ahogy érkeztek a vallomások, elképesztő körkép látszott kiformálódni: exartista cirkusz kutató éppúgy górcső alá tette elmúlt két évtizedét, mint az exkultuszminiszter, a pedagógus, a szociológusból lekvárgyárossá avanzsált kistőkés, a mérnök, a tanító, a kezdő kalandregényíró, az irodalomkritikus, a karikaturista, a rockszakértő, a cipő-nagykereskedő, a deklasszálódott volt szoc. káder, az ipar- és a képzőművész, a József Attila-díjas költő-író, a beíró, a szociálpszichológus professzor, a hírlapíró, a könyvkiadó vagy éppen a táncművész.
De nemcsak a szerzői gárda, hanem az elbeszélt momentumok, árnyalatok, apró epizódok is kezdtek egyre izgalmasabb rendszerváltó pannóvá összeállni. A szövegek észrevétlenül kultuszkönyvvé írták magukat a nagy generációnak és gyermekeiknek, a kis generációnak szólóan. E könyv lapjain egyfajta kis és a nagy generációs rendszerváltó önarckép skiccelődött, s talán többünkről, mint ahányan belerajzoltuk önmagunkat.