Garabonciás-katalizátor

Képekben és látomásokban tobzódó, rapszódiásan egzaltált józanság hevíti Fodor Miklós kötetét. A szójátékok révült expresszivitása korszakkritikai indulatot közül, a himnikus-mondókás versbeszéd mértéket nem ismerően árad - és sodor. Az "időnek, térnek nevezett delej" a létezést vesződséges kalandként azonosítja, melyben égi tájékot ígér valahány égtáj ("minden elém szaladó ajtón kopogok" - "volt irgalom, / lesz irgalom"). Csillagvilágok alanya a lírai én, egyúttal versszavak szülötte. Világvégi keserűségét mítoszi szerelem oldja ("Gyönyörön túli, / szűz megváltás ragyog / örökkön örökké") és túlvilági akusztikát kap minden raj, minden vessző ("nem én áradtam túl,/túláradt bennem / valami túlvilági többlet").
A Garabonciás-katalizátorban a jellemzően középre igazított szövegkép a közép igazát keresi. Hogy az olvasó megtalálja. S hol másutt: "egyes szám első szentélyben".
(Halmai Tamás)