Székely és csángó balladák

A kötet a székely és csángó balladákból közöl válogatást. Kriza János Vadrózsák című, 1863-as gyűjteményes kötete óta töretlen az érdeklődés a folklór balladák iránt, sőt, az 1930-as években ez kiegészül a moldvai csángó magyarok archaikusabb népköltészetének gyűjtésével is. Kós Károly 1907-ben jegyesének nászajándékul nyolc székely balladát kézzel másolt egy maga illusztrálta kötetbe. E válogatás erre a kötetre épül: egy-egy jelentősebb kötetből többek között Bartók Béla, Domokos Pál Péter, Faragó József, Kallós Zoltán gyűjtéséből szerkesztett ciklusokba nagyjából ugyanennyi balladát. A szövegközlések a forrásként használt művek sorrendjét és írásmódját követik.
A balladák szemben a mesékkel általában tragikus történeteket beszélnek el. Amíg a varázsmesék lényege a sikeres feleségszerzés, addig a balladák a jegyes, a feleség, az anya, a leánytestvér elvesztéséről szólnak. A balladák hősei a falba épített asszony, az elrabolt, megesett vagy éppen halálra táncoltatott lány. A nő tehát általában kiszolgáltatott, s még ha bűnösként ábrázolják is, bűnének eredete és indítéka inkább az őt birtokolni vágyó férfiban vagy szülőben keresendő.
Az új stílusú balladák már olyan egyéni történeteket is elbeszélnek, amelyek középpontjában nem feltétlenül a férfi és a nő közötti kapcsolat áll. A válogatás ezekből is közöl néhányat.
A kötet anyagát Szuhay Péter és Ferencz Győző válogatta és szerkesztette.