Fejtő Ferenc

Heine

Múlt És Jövő Könyvek sorozat

múlt és jövő lap- és könyvkiadó  | 1998  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  401 oldal

Libri Antikvárium
Ez a monográfia 1948-ban, közvetlenül Fejt emigrációja eltt jelent meg Magyarországon. Fejt többi monográfiájához hasonlóan elssorban a stílusával, olvasmányosságával tűnik ki. Lehet tudományosabb elemzést írni nála, de szórakóztatóbb meggondolkodtatóbb monográfiát aligha. A könyv közvetlenül a holocaust után íródott, ajánlása apjának és két testvérének szól, akik zsidó voltuk miatt elpusztultak. Egy fejezet pedig Komlós Aladárnak külön van ajánlva. Ez az a történelmi idpont, amely különlegesen érzékeny a zsidó problematikára. Különösen Heine alakja, jelensége jó médium erre, hiszen az elsk egyike, akik a zsidó felvilágosodás hatására teljes fegyverzettel lépnek be egyszerre a nemzeti és a világkultúrába. Ezt a konfliktusos problémát Fejt nagy judiciummal járja körül. Hasonlóképpen Heine Marxhoz és a 48-as forradalmakhoz való viszonya. A regényként is olvasható monográfia egyaránt revelációs olvasmány az ids, Heine-verseken felntt nemzedék, valamint a fiatalok számára, akiknek ez a könyv felkelti az érdekldését a versei iránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:
Méret:13 x 18 cm
Kiadó múlt és jövő lap- és könyvkiadó
Kiadás éve1998
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:401
BorítóPUHATÁBLÁS
Sorozat Múlt És Jövő Könyvek
ISBN9639171034
Árukód6347156 / 5346328

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Lélektől a testig, elvektől a gyakorlatigLélektől a testig, elvektől a gyakorlatig