Iparművészet 1100 fokon - Kovácsolás a mai Magyarországon

ELŐSZÓ Az Iparművészet 1100 fokon. Kovácsolás a mai Magyarországon című könyvünk megírásának alapvető célja az volt, hogy a 20. század második felében született - általunk ismert - jelentősebb alkotásokat a szakmának, az érdeklődő olvasónak feltárjuk, bemutassuk. Teljességre nem törekedtünk, mert a nagy számú és az ország legkülönbözőbb helyein fellelhető alkotás számbavétele több éves kutatómunkát igényelt volna. Erre jelen esetben nem volt lehetőség. Reméljük azonban, hogy napjaink kovács iparművészetének főbb stílusirányzatait és legjellemzőbb műveit sikerült ismertetnünk. A mai magyar kovács iparművészetre is jellemző Frank Elgar szobrász megállapítása: "szoros belső rokonság fűzi össze a művészt a természet titkos erőivel oly módon, hogy ösztönösen újból rátalál a formaelemek gazdag szótárában azokra az alapszavakra, melyek az összes többit egybefogják". Célunk, hogy egy szinte már elfelejtett kézművesség napjainkban is megújulhat és iparművészeti, sőt esetenként képzőművészeti színvonalra emelkedhet. A bemutatott alkotásokat művészeti szempontból elemezni, minősíteni nem kívántuk. Ezt a feladatot a művészettörténészekre és főként a témakör iránt érdeklődő igényes olvasókra bízzuk. A művek leíró jellegű ismertetésénél alapvetően azokra a művészi értékekre kívántuk a figyelmet felhívni, amelyeket kovácsolási technológiával lehetett elkészíteni. A kovácsolható anyagokkal és azok hőhatásra történő viselkedésével, az ebből következő technológiával, valamint - a gyakorlatban kissé elhanyagolt - korrózió elleni védelemmel a szokásosnál mélyebben foglalkoztunk, hogy mind a szakmát gyakorlók, mind az olvasók ne csak ösztönösen érezzék az anyagokban lejátszódó folyamatokat, hanem azok tudományos hátteréről is ízelítőt kapjanak. Hasonló elgondolással írtuk meg a statikai fejezetet is, abban a reményben, hogy a szerkezetek méreteit, az anyagok keresztmetszetét a mesterek nemcsak gyakorlati érzékükkel alakítják ki, hanem igénybe veszik a számítási lehetőségeket is és ezzel megóvják magukat a váratlan meglepetésektől. Már könyvünk írása közben is érdeklődést tapasztaltunk a kovács mesterség iránt. Ismerőseink, barátaink közül sokaknak kedves, romantikus sőt misztikus emléke elevenedett fel, amikor az izzó vas szikrázásáról, az üllő többszólamú csengéséről, nagyapjuk lábbal működtetett fújtatójáról emlékeztek. Bízunk benne, hogy a művek bemutatásával nem okozunk csalódást azoknak, akik várakozással lapozzák könyvünket. Szólni kell a vas és az acél szavak használatáról. Technológiailag a vasércből kohókban nyersvasat készítenek, majd ebből az acélművekben tisztított és ötvözött acélt állítanak elő. Az acél szó azonban az ötvözők (így pl. a szén) révén pontosan nem meghatározható fogalom, ezért szokás, megállapodás vagy szabvány dolga, hogy egy ötvözetet acélnak tekintenek-e vagy sem. A hétköznapi nyelv a vasötvözet, illetve acél szó helyett főleg a vas szót használja (pl. laposvas, szögvas, vasláda), de ugyanez előfordul a hivatalos műszaki nyelvben is (pl. vasbeton, vashulladék stb.). A kovácsolásnál maradva a gyakorlatban kovácsoltvas kapuról, rácsról stb. beszélünk, ugyanakkor az ahhoz felhasznált anyag ma már szinte 100%-ban acél. Ez abból adódik, hogy a köznyelv a könnyen kovácsolható (viszonylag "lágy") anyagot vasnak, a nehezen megmunkálható, nagyobb szilárdságú anyagot acélnak nevezi. Fentiek miatt az olvasó ne keressen egyértelműen meghatározható logikát a vas és az acél szó között. Hasonló magyarázatra szorul az általunk használt kovács iparművész megnevezés is. Ezzel a iparművészeti színvonalon dolgozó mestereket kívántuk megkülönböztetni az ipari kovácsoktól és azoktól a lakatosoktól, akik tömegesen gyártják a "kovácsoltvas" kerítéseket. De az irodalomban és a gyakorlatban használják a műkovács, a kovácsművész, a díszműkovács kifejezéseket is, sőt a mesterségek összemosódása következtében a műlakatos, díszműlakatos címet is. Ez utóbbi abból adódik, hogy régebben a lakatosok közül kerültek ki a legismertebb kovácsmesterek. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a legkiválóbb kovácsmesterek a "császári és királyi műlakatos" címet kapták. Könyvünk szerzői munkáját igazi családi vállalkozásban végeztük. Az apa a fémszerkezetekkel kapcsolatos több évtizedes elméleti és gyakorlati ismereteit igyekezett hasznosítani, a fiú - mint gyakorló kovács iparművész, akinek a könyvben számos alkotása szerepel - technológiai, tárgyalkotási és restaurációs tapasztalatait kívánta leírni, az unokát (Kristófi Ákost) művészettörténeti tanulmányai segítették a "Történeti stílusok rövid áttekintése" c. fejezet megírásában. Köszönetünket fejezzük ki a könyv lektorának, Dr. Karácson Sándor egyetemi tanárnak sokoldalú tanácsaiért, továbbá a kézirat elkészítésében való közreműködéséért Dr. Seregi Györgyné Török Mariettának, a gondos kiadói munkáért Molnár Miklós igazgatónak és Lévai-Kanyó Judit kiadóvezetőnek, valamint a könyv művészi kiviteléért a tervezőnek, Bagi Miklósnak. 200 oldalon sok-sok szines képpel ajánljuk mindenkinek!