Gyöngykereső ember

Köszönet
a kéznek ki bordáim katlanná kötözte
s benne hús-lángú tüdőt szított az egekre
a szemnek ki fény-fonalú pórázán őriz engemet
s míg vétkeimtől csukódik - magához visszaránt
a lábnak ki forró nyomokat lépett elém a hóba
s delejez - ne rettenjek a farkas-fogú iszonytól
a gyermekért ki vérem kristály-kútjából kirepdeső láng
s egykor porrá égeti gyötrött csontjaim
a lányért ki fenyőillatú szerelmével fürdetett
és bús áldozatra szalagozta szívemet
az asszonyért ki ölébe gyűjti arcom gyöngyeit
s elhessenti titkon tőlem tolvajaim...
a kiáradt mezőn úszó rozskévékért
kaszák harsogó győzelméért
a konokon zokogó traktorért
a zöld tarlón megbúvó fürjecske-fészekért
az ősz ágain hintázó fecskerajért
a magával békülő alázatért...
a rubint-ritmusú atomszerkezetért
az élő sejtek meglepett ős-csend-szerelméért
a végtelen ágyékú tejútrendszerért
a Napért a mindenség menyecskelányért
öccséért - kamasz Földünkért
szőke húgáért a szepegő kis Holdért
sár-virágú bolygósorsunkért
a tegnapért a máért és a holnapért
s az eget tartó pacsirta-énekért ámen.
(A kígyó és galamb c. verskötetből)
Minden, amiben lelkileg gyönyörködünk, kapcsol a végtelennel. Természeti szépségek, művészi alkotások, költészet. (Gárdonyi: Titkosnapló)