Dora Craiban

Interferencia - Helena trilógia-III

HELENA TRILÓGIA

atlantic press  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  432 oldal

Két év telt el azóta, hogy Helena és Jeremy találkoztak, s az őseik közötti viszály dacára úgy döntöttek, egymás mellett maradnak. Ez a döntés pedig megpecsételi a sorsukat: egy olyan háborúba csöppenek, ahol mindkét fél a halálukat akarja. Ám ellenségeiknek azzal is számolniuk kell, hogy a szerelmesek egyre erősebbek. Akadnak rokonok, újdonsült barátok, Boszorkányok és Gyógyítók egyaránt, akik melléjük állnak. A Bírák számára minden nap új kihívást jelent az öt gyertya bűvös fénykörében, ahol bekapcsolódnak az egyre véresebb háborúba, amit, úgy tűnik, nem csak Boszorkányok és Gyógyítók vívnak. Amíg fajtársaik sorsát kell a vállukra venniük, és az egyensúlyért harcolniuk, a kapcsolatuk is próbára tétetik
Túléli-e a háborút ez a szerelem? Önmaga tud-e maradni Helena, ha még a saját ereje is megrémíti? Mire készül Kendra, Helena rettegett ellensége, és vajon mit rejtenek a titokzatos sumér jóslat utolsó sorai? Kiderül Dora Craiban boszorkányos meséjének befejező részéből.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 645 Ft

Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó atlantic press
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:432
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly392 gr
Sorozat HELENA TRILÓGIA
ISBN9786155693045
Árukód2691395 / 1161605

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 645 Ft

Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál