Játszás és valóság - A pszichoterápia klasszikusai

D. W. Winnicott kiemelkedő hozzájárulása az emberi személyiség fejlődésének megértéséhez az egész világon jól ismert. Elméleti megfontolásai, fogalmai ma már nemcsak a pszichoterápiában és a pszichoanalízisben, hanem a humán segítés széles területén, sőt a gyermek és környezete dinamikáját érteni kívánó laikus közönség körében is elterjedtek - legalábbis címszavakban.
Winnicott eredetileg gyermekorvos volt, és fokozatosan mélyült el a gyermekpszichológia tudományában. Gyermekorvosi praxisából kifolyólag számtalan kisebb-nagyobb gyermeket kezelt, csecsemőktől a serdülőkig, és természetszerűleg rajtuk keresztül szüleiket is; ezen hatalmas gyakorlati tapasztalatra építve alakította ki elméleti elképzeléseit.
Ebben a talán leghíresebb könyvében a képzelet, a kreativitás, a játék eredetét kutatja, a belső pszichés realitás kialakulását, és azt a köztes teret, amely a külső világot összeköti a pszichével. Ez az átmeneti tárgyak és átmeneti jelenségek világa, egy nagyon személyes és érzékeny világ, amelynek minősége sokban az egyén igen korai tapasztalataitól függ. A gyermekek ezeket az élményeiket meghatározó módon építik be személyiségükbe, későbbi viszonyulásaikba, lesznek kreatívak vagy önbizonytalanok. Meghatározó tehát ez a korai időszak, és különösen a kicsikről gondoskodók hozzáállása és válaszképessége.
Winnicott nézeteinek ismerete nélkülözhetetlen mindenki számára, aki a segítés területén dolgozik, vagy akár csak értőn és tisztességesen szeretne résztvenni abban a kölcsönösségben, amelynek az emberek általában kétféle minőségben részesei életük során: fejlődő kisgyermekként és gondolkodó szülőként.