Veszélyes lehet a mozi - Tíz magyar rendezőnő első filmjei az új évezredben
prae.hu.kft | 2024 | MAGYAR nyelvű | FÜLES, KARTONÁLT | 199 oldal
A magyar film különösen turbulens két évtizede van a hátunk mögött. A hivatalos állami intézmények átalakulása mellett egy új rendezőgeneráció színre lépése nyitotta meg a hazai filmtörténet következő fejezetét. A kreativitásával és tettre készségével magának helyet követelő fiatal nemzedék tagjai között első pillantásra is feltűnően sok női rendező indult el a pályán ebben az időszakban.
A fiatalok szolidáris szellemisége és alkotókedve olyan kisebb műhelyeket hívott életre, amelyekben szoros szakmai és emberi együttműködéssel sorra jöttek létre izgalmas, sokszínű filmalkotások. Ez a kötet válogatás, amely rögzíteni kívánja ennek a tűnékeny korszaknak a legjellemzőbb játékfilmes rendezői pályaindulásait. Pillanatfelvétel, amely jellegéből adódóan nem lehet teljes, de 10 magyar rendezőnő első filmjeinek bemutatásával igyekszik megragadni egy új korszak közérzetét.
Dombai Dóra filmkritikus, független kutató, 2013-ban diplomázott az ELTE-n, ahol filmtudományt és esztétikát hallgatott. Tizenöt éve publikál filmkritikákat, filmes tárgyú, illetve esztétikai tanulmányai magyar és angol nyelven jelennek meg. Ez az első önálló kötete.
A könyvet Forgács Nóra Kinga szerkesztette, a szöveget Németh Gábor Dávid gondozta, a borítót Forgács Nóra Kinga ötlete nyomán Szabó Imola Julianna készítette.
A termék megvásárlásával
419 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-5 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-5 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | prae.hu.kft |
---|---|
Kiadás éve | 2024 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 199 |
Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
Súly | 200 gr |
ISBN | 9786156675385 |
Árukód | 2787882 / 1227780 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!