Dénes Tamás  |  Lakat T. Károly

A tüzes trón - Fradi-edzők mennybemenetele és pokoljárása

inverz media  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  288 oldal

Népszerűsége, presztízse és sikerei miatt - talán még a szövetségi kapitányét is beleértve - nem volt a magyar futball történetében vonzóbb kispad a Ferencvárosénál. Ezt bizonyítja az is, hogy a profi korszak 1926-os indulása óta eltelt közel egy évszázadban szinte mindig nagy tekintélyű, elismert edzők dirigálták az Üllői úti csapatot. Bárki is volt a szakvezető, kirakatban élt, s ennek megfelelő figyelmet kapott, de az is szembetűnő, hogy erről a kispadról soha nem lehetett "csak úgy" felállni.
Tóth Potya István volt az első "tudományos" magyar tréner, Blum Zoltán és Bródy Sándor a megtestesült fradizmus, Schaffer Alfréd igazi világfiként, világbajnoki ezüstéremmel érkezett a kilencedik kerületbe. Mészáros József és Lakat Károly az aranykorszak legendáit vezette sikerre, Dalnoki Jenő mondásait azóta idézik, Nyilasi Tibor hosszú évek után kovácsolta újra össze a csapatot, Szerhij Rebrov pedig megnyitotta az Európába visszavezető utat.
Edzők, akik pályafutásuk egyik legnagyobb kihívásakor egyaránt megéltek dicső "mennybemeneteleket" és kiátkozásokat, részesei voltak elképesztő történéseknek, személyes drámáknak és felemelő pillanatoknak.
Dénes Tamás és Lakat T. Károly sok esetben "testközelből" láthatták a zöld-fehér egyesület szakvezetőinek mindennapjait, ezért könyvükben a főszereplők történetének bemutatásánál nagy hangsúlyt kap a hozzájuk fűződő személyes kapcsolatuk is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 215 Ft

A termék megvásárlásával

521 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó inverz media
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:288
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly810 gr
IllusztrációKÉPEKKEL
ISBN9786155901157
Árukód2765578 / 1212933

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 215 Ft

A termék megvásárlásával

521 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat