Debreczeni Attila

Csokonai, az újrakezdések költője

csokonai kiadó kft  | 1993  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  272 oldal

Libri Antikvárium
Az 1970-es évek első felében készült Csokonai-kismonográfiák, Julow Viktor és Vargha Balázs munkái óta több, új távlatokat nyitó dolgozat jelent meg a felvilágosodás nagy költőjének munkásságával kapcsolatban, s jelentősen előrehaladt összes műveinek kritikai kiadása is. Mindez mintegy kihívást jelentett az életmű egészével való szembenézésre. A jelen könyv e kihívást elfogadva törekszik egy korszerű Csokonai-portré megrajzolására. Mint a szerző írja: Csokonai megértéséhez a leghosszabb út látszik a legrövidebbnek: a költői világkép egészének a feltárása. Ennek belső összefüggéseit kell megértenünk, mégpedig legsajátabb lényege szerint, vagyis nem külső (pl. politikai vagy szigorúan egzisztenciális) szempontokat vetítve belé. Legalább ilyen fontos azonban számunkra az is, hogy ezt a világképet a maga dinamikájában ragadjuk meg. A változás, az átformálódás természetes folyamat: válasz a léthelyzet változásaira. Minden léthelyzet egymásból következik, de eltérő lényegű is, így a költői világkép formálódásának stációi is sajátszerűek, s nem egy másik szakasz mércéjével mérendők. Az így felfogott átalakulási folyamat megragadását az életműből készített hosszmetszetek belső dinamikájának és ezek egymáshoz való viszonyainak a felvázolásától reméljük. Három fő fejezetünk három alapvető szempont szerint kíséri végig Csokonai pályáját, költészetének vonulatait. Az elsőben a boldogság és az erkölcs összefüggéseire koncentrálunk, igyekezvén felmutatni a két fogalom közötti fokozatos hangsúlyváltást. A másodikban a nemzetről és a kultúráról alkotott elképzelését, azok új minőséggé való összeforrását próbáljuk meg érzékeltetni. A harmadikban a természet és az ember fogalmainak viszonyában végbement átalakulásra szeretnénk fényt deríteni, amelynek lényegét a teleologikus szemlélet megtörésében látjuk. Gyönyörködés hasznosság reflexió: végső soron a klasszicista művészet eme alapvető jegyei azok, melyek az életműből készített három fő metszetünk lényegét alkotják." E könyv tehát elsőrendűen eszmetörténeti szempontból közelít Csokonai életművéhez, így remélvén szilárd fogalmi bázist és árnyalt fejlődési rajzot adni a további kutatás számára. A teljes életművet felölelő munka hátterében ott áll a kritikai kiadás szigorú tényszerűséget biztosító filológiai apparátusa is. A jelen második kiadás az elsőhöz képest mintegy 50 oldallal bővült: helyet kaptak benne a Lilla és az Anakreoni Dalok életmű-záró köteteit elemző újabb tanulmányok is, melyek a könyv egy fontos részének újraírásaként számot adnak az immár négy esztendeje betűkbe rögzült Csokonai-portré további formálódásáról.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 995 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó csokonai kiadó kft
Kiadás éve1993
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:272
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9632600541
Árukód6348922 / 5348094

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 995 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai