Cukor György

Száll alá

orpheusz kiadó  | 1991  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  83 oldal

Libri Antikvárium
Cukor Györgynek 1987-ben jelent meg Egy kartoték hátlapjára címen az első verseskötete, amely egy erőteljes, fojtottan feszes és izgalmas versgyűjtemény volt, eredeti hangvétellel és költői szemlélettel.
Mostani, második verseskötete szervesen kapcsolódik az elsőhöz, ebben is rossz társadalmi közérzetét, nyomasztó emlékeit, szorongásait, kételyeit és reményeit fogalmazza meg, igéretesen és érzékletesen, az új kötet mégis valahogy elvontabb, zártabb és enigmatikusabb. Az elmúlt évek során bizonytalanná, többértelművé, nehezen értelmezhetővé változott körülöttünk a világ, az emberi élet, a társadalom, a régi értékek és a szavak devalválódtak, s valamiképpen ezt a változást érzékeltetik az új versek. Sűrű szövésű, szokatlan szókapcsolataik, képeik és metaforáik, úgy tetszik, lényeges dolgokat rögzítenek a létezés ma jelentkező változatosságáról, esélyeiről és csapdáiról, a köznapi élet villanásnyi gondjairól, az elvonatkoztatás, az értelmezhetőség nehézségeiről. A visszafogott, feszes, elliptikus fordulatok, a gyors vágások, az elharapott, illetve félbeszakított megfogalmazások nosztalgikus emlékeket, fölkavaró élményeket idéznek, ismeretlen, alig sejtett dimenziókra utalnak, a veszendő egyszeriséget, az ember-alatti élet rejtelmeit és szenvedéseit fedezik fel, és fölvetődő, kínzó kérdésekre keresnek, öncsalás nélkül valami megnyugtató vagy elfogadható választ.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Dedikált
Méret:13 x 20 cm
Kiadó orpheusz kiadó
Kiadás éve1991
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:83
BorítóPUHATÁBLÁS
Illusztrációfekete-fehér képekkel
ISBN9637971122
Árukód6300261 / 5299433

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power