Csontos Márta

Futómadártávlat

hungarovox bt  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  141 oldal

Csontos Márta egy pusztulóban lévő létfilozófia alapjait próbálja összerendezni az élet nagy játszóterén. Verseiben a hétköznapok stációit járja végig - követve a végtelenben otthont kereső pillanatot, a férgessé vált időt, a jelenbe zsúfolt hiányt, a magunkra találást, a feltéte-les mód szabadságát, a mindennapjainkat körülvevő digitális őrületet, a médiauralom bom-lasztó hatásait. Írásaiban visszatükröződik az orwelli (vagy talán madáchi) abszurd lét: az Istentől elforduló világ, az "emberszabású rosszakarat", a bábu-szerepre kárhoztatott és jö-vőtlenségtől szenvedő, vakon vegetáló generáció víziója.
Mindemellett azonban mégsem temetni készül az embert, hanem felébreszteni. A remény és a tenni akarás már a kötet első versében is hangsúlyt kap. Mindkét fogalom a létezés alap-feltétele. Remény nélkül nincs élet. A tenni akarás pedig a felcsillanó remény megvalósításá-hoz nélkülözhetetlen.
Csontos Márta - a hagyományos líraeszmény jegyében - gondolatokat igyekszik közvetí-teni. Azon alkotók közé tartozik, akik még üzenni próbálnak ennek a múltjából kivetkőzte-tett, gyökereit veszített világnak - remélve, hogy nem üres lapon kucorognak majd a sza-vai... "Itt most megint arat a tél" - írja keserű hangon. Reménykedjünk a szerzővel, hogy kikeveredünk a "nagy szennyesládából", és ismét egérutat nyerünk... (Oláh András)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 2 200 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hungarovox bt
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:141
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly180 gr
ISBN9789635341641
Árukód2771224 / 1216599

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 2 200 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára