Csomós József

Lakáspolitika, lakásgazdálkodás

gondolat könyvkiadó kft  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  182 oldal

A tanulmány megkísérli a szocialista lakásellátási modell összeomlását, majd az új, piaci alapú lakásszektor kibontakozását szélesebb történelmi távlatban, a modernizáció perspektívájából bemutatni. Ez a törekvés azért bír különös jelentőséggel manapság, mert az Európai Unió azon országai, amelyekhez csatlakozásunkat követően felzárkózni szeretnénk - és amelyek, egyébként lakásrendszerüket illetően egymástól is nagymértékben különböznek -, úgy tűnik, maguk is eltávolodnak attól a lakásmodelltől, amelyet a jóléti rendszer egyik pilléreként kiépítettek. Nagyon is meg kell tehát gondolni, hogy melyek azok az országok, amelyeket követhetünk, és lakásrendszerükből melyek azok az elemek, amelyeket mintaként használhatunk, s melyek azok, melyeket jobb elkerülni. Fel kell ismernünk az átmenet azon sajátos dilemmáit, problémáit is, amelyek megoldásához nem találhatunk kész recepteket, esetleg mintákat sem. Ehhez a törekvéshez nyújthat segítséget a modern piacgazdaság keletkezéséből adódó néhány tanulság levonása. Annál is inkább szükség van erre, mert a régi vicc szerint Magyarország a nyugati árak és a keleti bérek találkozásánál helyezkedik el. Ehhez még hozzátehetnénk, hogy itt a rosszul fizetett alkalmazottak drága saját lakásokban élnek, sok adót fizetnek, valamint a külföldi tulajdonú bankok és cégek jól keresnek rajtuk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 166 Ft

A termék megvásárlásával

216 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó gondolat könyvkiadó kft
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:182
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly290 gr
ISBN9789639610507
Árukód2048630 / 1057560

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 166 Ft

A termék megvásárlásával

216 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára