Csermely Péter  |  Kapitány Katalin

Bloghálózatos életfilozófiám

EDITION 2.0

typotex elektronikus kiadó kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  192 oldal

A CsermelyBlog írásai 2009 végén jelentek meg először. A bejegyzések széleskörű figyelmet keltettek; a blog letöltéseinek a száma két év alatt megközelítette az egymilliót. A legnépszerűbb írást, a könyvben is helyet kapó, jó tanárról szólót 20 ezernél többen olvasták el. A legtöbb bejegyzés olvasottsága már a megjelenésének hetében jóval ezer fölött volt. Az Olvasó azonban most nemcsak két év válogatott blogbejegyzéseit tarthatja a kezében, hanem ennél jóval többet, újszerűbbet is. A tömörítettés aktualizált írásokban ezúttal ugyanis meghatározott, egymásra épülő sorrend szerint mélyedhet el az érdeklődő. Az egyes gondolatköröket e könyv számára készült interjúk követik és kerekítik egésszé, valamint a bejegyzésekre beérkezett néhány válasz rövidített változata. A CsermelyBlog annyiban is különleges, hogy igen igényes olvasóiköre van. A blog hozzászólóitól a magyar interneten elharapódzott alpári stílus idegen. Két kivételtől eltekintve soha sem volt olyan hozzászólás, amelyet a blog még oly szigorú szabályai alapján is moderálni kellett volna. A hozzászólásokból néhányat, ahogyan ezt már jeleztük, e könyvben is megmutatunk, hogy az Olvasó is tagja lehessen annak az értékőrző, szeretetteljes közösségnek, ami a blog körül kialakult. Az írásokat Szűcs Édua rajzai teszik még jobban elgondolkodtatóvá. A rajzok pontosan olyanok, mint a CsermelyBlog szerző által gondosan válogatott képei. Szűcs Édua rajzai sokkal többek, mint illusztrációk. A rajzok új szempontból értelmezik az írások gondolatait, egy olyan görbe tükröt tartanak elénk, amelyben még jobban magunkra ismerünk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó typotex elektronikus kiadó kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:192
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly350 gr
Sorozat EDITION 2.0
IllusztrációSZŰCS ÉDUA ILLUSZTRÁCIÓI
ISBN9789632796642
Árukód2227256 / 1081713

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat