A tökéletesség illata

nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni Avilai Nagy Szent Teréz

Csányi Vilmos regénye játékos szeretettel állítja elénk a XVI. századi Spanyolország egyik legkarizmatikusabb alakjának példás életét. Egyfelől hagyja szabadon beszélni Terézt, aki kora vallásháborúi és eretneküldözései miatt nem engedhette meg magának, hogy műveiben egyértelműen kifejthesse újító gondolatait és mélyen emberi kétségeit. Másfelől a vallomást közreadó Könyv képében kommentálja is a szent megkapóan őszinte monológját.
Egy nő élete, aki ha komolyan vette volna Szent Pál intelmét az asszonyok alacsonyabb rendűségéről, sosem taníthatott vagy prédikálhatott volna, és Istent sem gondolhatta volna el a maga bájosan esendő módján. Egy nő élete, akinek lépten-nyomon akadályoztatott munkája végül az egyház újbóli felemelkedéséhez vezetett az ellenreformáció idején. Akit végül, négyszáz évvel később VI. Pál pápa első nőként az egyháztanítók sorába emelt. Egy nő, aki egyszerre volt törékeny hívő, látnok, ügyes politikus és ellenállhatatlan gyönyörűség.

Érzékeny orrom van és utálom az izzadt test szagát, nem hiszem, hogy az Úr csak a bűzlő ájtatosokat szereti. Azonkívül valamennyire ápolom is a testem, mindig veszek kicsi fiola réti virág olajat, főleg rózsa van benne meg levendula, és abból esténként néhány cseppet magamra kenek. Azt gondolom, ha az ember igyekszik belső állapotát az Úr figyelmébe ajánlani és tőle telhetően minél tökéletesebbre igazítani, akkor nem ildomos azt pállott, visszataszító foglalatban tárni elé. Kis árváim pedig büdösek, mint a görény, mert nem mosdanak.