Szilaj szabadság - Egy lázadó ügyvédnő harcai

Hetven év szenvedélyes harc az igazság és a nők ügyének szolgálatában.
A Tunéziában született, legendás francia ügyvédnő, Gisele Halimi Annick Cojeannal, a Le Monde újságírójával folytatott beszélgetésében felidézi hosszú életének fontos szakaszait.
Tízévesen éhségsztrájkba kezdett, mert felháborítónak tartotta, hogy nincs egyenlőség fiúk és lányok között. ­"Ez nem igazságos így!" kiabálta. Amikor 1949-ben letette az ügyvédi esküt, felháborította annak szövege: Esküszöm, hogy védőként vagy tanácsadóként nem mondok, nem publikálok semmi olyat, ami szembe megy a törvényekkel, jogszabályokkal, a jó erkölccsel, az állambiztonsággal és a közrenddel; soha nem mulasztom el megadni a kellő tiszteletet a bíróságoknak és az állami hatóságoknak. () A tiszteletet rendelettel írják elő? Nem inkább kiérdemelni kéne? Lelakatolt, örökre megváltoztathatatlan szabályok? Hiszen a szabály éppen ellenkezőleg relatív, ideiglenes fogalom. Na és a törvények Vannak köztük kifejezetten rosszak! A lelkem mélyén tudtam, hogy szavaimat a védelem, a magyarázat, a meggyőzés abszolút fegyvereit mindig abszolút szabadon fogom forgatni. És az intézmények iránti tisztelet teljes hiányában.
A közvélemény által kiemelt figyelemmel kísért nagy perei révén többször is sikerült elérnie a törvények megváltoztatását: 1972-ben jött a bobignyi per. Pontosabban Marie-Claire Chevalier története, akit 16 évesen megerőszakoltak és akit az erőszaktevő feljelentett a rendőrségen, mert abortuszt végeztetett el magán. Az égbekiáltó igazságtalanság, a bántalmazás és a szociális diszkrimináció szembeszökő esete. Az eset tökéletesen alkalmas volt egy nagyszabású politikai perhez, amelynek segítségével a bírók feje fölött a közvéleményhez és az országhoz fordulhattam, megtámadva a törvényt. Láthatja: beigazolódtak az ügyvédi esküvel kapcsolatos fenntartásaim, amelyeket a pályám kezdetén megfogalmaztam. Igenis léteztek ostoba törvények. Az én szerepem volt pert indítani ellenük.