Chronowski Nóra  |  Drinóczi Tímea

Európai kormányformák rendszertana

orac kiadó kft.  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  678 oldal

Az Európai kormányformák rendszertana című könyv célja az európai demokráciák alkotmányos berendezkedésének államszervezeti, összehasonlító szempontú vizsgálata. A tudományos igényű, ám gyakorlati szakemberek számára is hasznosítható elemzés kiterjed az Európai Unió tagállamaira, a tagjelölt államokra, és néhány Unión kívüli országra is. A bevezető - elméleti megalapozást jelentő, a kormányzás és a kormányzati rendszerek dogmatikai kérdéseit tárgyaló - részt követően a kötet kitér az Unió kormányzati rendszerére, majd minden egyes állam esetében sor kerül a kormányzást meghatározó alkotmányi alapelvek (államforma, szuverenitás, demokrácia, jogállamiság elveinek érvényesülése, államszerkezet, kormányforma), az államszervezet vázlata, majd a kormányzati rendszer és az alkotmányvédelem fő kérdéseinek tisztázására. A könyv az egyetemi jogi, politológus és történész alapképzés számára készült, de hasznos ismereteket tartalmaz bármely, a közjoggal, a politikával és a diplomáciai kapcsolatokkal foglalkozó szakember, valamint olyan érdeklődő laikus számára, aki közelebbről szeretné megismerni az európai államok működését.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
7 657 Ft

A termék megvásárlásával

765 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orac kiadó kft.
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:678
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1190 gr
ISBN9789632580043
Árukód2096745 / 1013184

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
7 657 Ft

A termék megvásárlásával

765 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat