Agy, látás, emlékezet - Mesék az idegtudomány történetéből

Charles G. Gross könyv öt esszét tartalmaz, melyeknek megvannak a maguk története, a szerző soha nem lankadó érdeklődése, problémaérzékenysége hívta életre e szövegeket. Hol a teljesség igénye, hol egy Leonardo-kiállítás, hol egy ajándékba kapott Darwin-könyv motiválta a tudóst, hogy új nézőpontból közelítsen meg idegtudományi kérdéseket. A nyitó szöveg látókéregről való tudásunk történetét mutatja be az első egyiptomi írásos dokumentumtól a görög filozófiai és fiziológiai tanulmányokon, a sötét középkoron, a reneszánszon át a modern korszakig. A második esszé Leonardo da Vincinek az agyról és a szemről szóló anatómiai rajzaira összpontosít. Vajon mit rajzolt le Leonardo? A megfigyelt vagy az emlékezetben létező testet, azt, amit olvasott, vagy netán saját boncolási eredményeit? A harmadik azt a kérdést tárgyalja, hogy létezik-e elméleti biológia illetve elméleti biológus. A negyedik esszé egy érdekes rejtélyt tárgyal: hogyan fedezték fel a kis hippocampust, és miért vált olyan fontossá a darwinizmus körüli vitákban. Az utolsó esszé a temporális és parietális kéregrészek látásban betöltött szerepének felfedezéséről szól. Charles G. Gross neves amerikai kísérleti idegtudós és tanár, aki a látás agyi mechanizmusainak kutatására specializálódott.