Az árnyékvilág peremén - Éjangyal trilógia 2.

Kylar leszámolt orgyilkos életével. Az Istenkirály hatalomátvétele után a mestere, Durzo, és legjobb barátja, Logan halottak. Kylar új életet kezd: egy új városban, új barátokkal, új hivatással. Új életével új titkok kerülnek napvilágra és régi ismerősök keresik fel Kylart. A sok új rejtély közül csak egy, hogy Logan talán életben van. Kylart... bővebben
5% kedvezmény! Kosárba
3 699 Ft
3 514 Ft
Szállítás: 1-3 munkanap,
utolsó példányok
Akár ingyen szállítással
A termék megvásárlásával kapható: 351 pont
Olvasói értékelések
2 értékelés
Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!
Olvasói értékelések
Horvát Gerard Norbert
Brent Weeks jó író. Ezt már az első általa életre hívott történet, illetve történet részlet alapján is bátran jelentettem ki, de most, hogy magam mögött tudom az Éjangyal trilógia második részét is, immáron megkérdőjelezhetetlennek tartom az állítást. Már az is nagy teljesítmény, ha valaki egy jó könyvet képes az irodalomrajongók polcaira varázsolni, de ezt még tekinthetjük akár szerencsének is. Abban az esetben viszont, ha újra meg tudja adni az első műve okozta élményt, esetleg tovább fokozva a rajongást és az izgalmakat, már semmiképpen sem lehet a véletlen műve. Sokan csak legyintenek, vagy lenéző mosollyal jutalmaznak, amikor meghallják, hogy beleszerettem a fantasy műfajába, és én nem is hibáztathatom őket. Az utóbbi években, évtizedekben annyi silány minőségű és most nem a kiadás milyenségére, hanem a szövegre és tartalomra gondolok alkotás jelent meg, hogy a Tolkienen szocializálódó réteg egy része is elvesztette a műfajba vetett hitét. Legyőzhetetlen főszereplők, a jó és rossz unalomig ismételt harca, gyönyörű királylányok, bátor, szőke lovagok és ördögi kacajra hajlamos antagonisták, ezzé vált a fantasy. Mondjuk ki, gyermekmese. Ilyen könyveket pedig én sem szívesen olvasnék. Akkor hogyan is lettem fantasy rajongó? A válasz egyszerű, olyan formabontó, félelmetesen realista és helyenként naturalista írók jóvoltából, mint a hatalmas népszerűségnek örvendő Goerge R.R. Martin és Andrzej Sapkowski vagy a feltörekvő titán, Joe Abercrombie. Ők hús vér karakterekkel dolgoznak, mindenki által megélhető morális problémákat boncolgatva. A legfontosabb pozitívumuk mégis talán az, hogy visszahoztak egy régelfeledett érzést, vagyis az aggodalmat. Nem csak azonosulni tudunk a szereplőkkel, de izgulhatunk is értük, hisz Martin és Abercrombie esetében még a legfontosabbnak tűnő főszereplő élete sincs biztonságban Ezért is szeretem Weekset. Hasonlóan ez előbb felsorolt nevekhez, ő is valósághű fantasyt ír. Nincs olyan kiforrott stílusa, mint Martinnal, esetleg Sapkowskinak, de már csak a kora miatt is óriási potenciál van benne. 35 éves. Az árnyékvilág peremén egy kifejezetten szórakoztató olvasmány, aminek van egy alattomos tulajdonsága. Ha egyszer kézbevetted, borzasztó nehezen hagyja magát letenni. A történet beszippant és nem ereszt. Azt mondod, csak még egy fejezet és megállsz. Áltatod magad. A rengeteg nézőpontkarakter használata még épp az ésszerűség határain belül marad, így nem zavarnak össze és nem darabolják szét a történetet, hanem mesterien egészítik ki egymást. A legfontosabb szereplők kidolgozottságára nem lehet panasz, Kylar és Logan nagyon jól sikerültek. Ugyanakkor a mellékszereplőkről és kevésbé fontos nézőpontkarakterekről már nem lehet csupán szuperlatívuszokban véleményt nyilvánítani. Van, aki mesterien van megformálva és noha alig jut szerephez, az olvasó imádni fogja, de olyanokkal is találkozhatunk, akik zavaróan képtelenek bármilyen érzelmet is kiváltani belőlünk. Hu Gibbet karaktere számomra egyszerűen semmilyen volt. Egyetlen tulajdonság köré felépített szereplő, akitől rettegnem vagy undorodnom kellett volna, de mégsem gyakorolt rám semmiféle hatást. Ráadásul ez nem is csak a pszichopata mestergyilkosról mondható el. Ennek ellenére, összességében mégis megdicsérném a szerzőt, egy-két melléfogást leszámítva érdekes és szerethető karaktereket alkotott. Kylar Stern jelleme nagyon emberi, még akkor is, ha képességei alapján ő minden csak nem egyszerű humanoid. Egy halhatatlan gyilkológép. Ez így riasztóan hathat és elveheti azok kedvét, akik nem szeretik az agyontápolt, legyőzhetetlen karaktereket, de szerencsére mindenkit megnyugtathatok, hogy emiatt nincs oka óckodni a könyvtől. Lehet, hogy a képességeit tekintve Kylar túltesz bármilyen harcoson, de belül igazi hús-vér ember. Ez pedig a jellemében és leginkább a kételyeiben kristályosodik ki. A másik valódi főszereplő, Logan fejezetei talán a könyv legérdekesebb szálát mutatják be. Rajta keresztül megélhetjük, hogyan viselkedik egy jómódban felnőtt, gazdag ám jólelkű férfi a börtön legszörnyűbb cellájának elkorcsosult lakói közt, ahol a nők csak a szexért cserében élhetnek túl és a férfiak sosem lehetnek biztosak benne, hogy nem őket falja majd fel aznap este a kiéhezett csürhe. Nagyon érdekes megfigyelnünk az emberi jellemben beállt változásokat. Pazarul kidolgozott része a könyvnek, már csak ezért is megérte elolvasnom. Spoiler mentesen nehéz a történetről írni, így ebbe nem is kívánok belemenni. Brent Weeks humora és filmszerűen felépített története az események ismertetése nélkül is garanciaként szolgálhatnak az jövőbeli olvasó számára. Az utolsó mondat pedig gondoskodik arról is, hogy két kézzel kapjunk a harmadik kötet után. A könyvnek vannak hibái, például a számomra kínosan erőltetett szerelni szál és néhány Marie Sue karakter, de ennek ellenére kötelező darab minden fantasyt kedvelő számára. Feltéve persze, ha nem retten meg a vértől, a trágárságtól amivel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy nem öncélúan használja a szerző, hanem ott, ahol kell és amikor kell valamint a gyakori erőszaktól. A könyv nem is árul zsákbamacskát, már a borítóján is figyelmeztet minderre. Tisztelettel, Horvát Gerard

Események

H K Sz Cs P Sz V
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
ChatBot