Borsi Ferenc

A kis Csóka körű van kerítve - 2 CD melléklet - Észak-bánáti népdalok

vajdasági magyar művelődési intézet  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  190 oldal

Borsi Ferenc a Csóka környéki dalokat gyűjtötte egybe ebben a kötetben, és őrizte meg őseink hagyatékát nemzetünknek, hogy ne vesszen feledésbe az a dallamvilág, ami az itt élő magyar közösség meghatározó szellemi kincse. A kötetben levő cd-melléklet segíti az érdeklődőt a népdalok megismerésben. Ahogy Németh István és Kónya Sándor ajánlásából tudjuk, a kiadvány többszörös szerepet tölt be. Népszerűsítő feladata mellett tudományos jellege is van, hiszen a közreadott lejegyzések a kutatók számára is értékesek.
Jelen, hangzó melléklettel gazdagított népzenei kismonográfia Bodor Anikó elképzelésének valóra váltása. Az ő hosszú távú terve volt, hogy az egyes népzenei kisdialektusok gyűjtött anyagát, az adott kistáj népzenei tájszólását jól ismerő előadókkal újraénekeltesse. Így nemcsak a szakavatott népzenekutatók, hanem a széles népzenekedvelő tábor is élvezhető és szakmailag is magas szintű népzenei gyűjtést és példatárat vehet a kezébe. Így jött létre a 2006-ban megjelent - Szép Kecelbe ... című, kiskunhalasi és keceli népdalokat, a Kiskunság zenei nyelvjárását bemutató kettős CD és kismonográfiát érő kísérőfüzete. Anikó a koncepcióját, elképzeléseit hosszú távon kívánta megvalósítani. A következő állomás a Csókát és zenei dialektusát bemutató kiadvány lett volna. A zenei dialektus ebben az esetben nem földrajzi vagy közigazgatásilag behatárolt terület, hanem Szöged környékét, Észak- és Közép- Bánátot egybeolvasztó etnokulturális egység: az ő-ző nyelvjárást beszélő szögedi nemzet hazája. A válogatást és a felvételek elkészítését még maga Anikó vezette Németh István közreműködésével. A záró munkálatokra, a kötet életre hívására már nem volt ideje...
E kiadvánnyal Bodor Anikó munkássága előtt tisztelgünk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó vajdasági magyar művelődési intézet
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:190
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly500 gr
ISBN9788680644028
Árukód2701625 / 1167610

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál