Bónizs Róbert

Szent László íja

 | 2015  | MAGYAR nyelvű

"Kr. u. 1347. Bónizs Róbert A kőfaragó című regényének főhőse, Zétényfi András immár meglett, családos ember. Békében és boldogságban éli életét, míg egy nap az odvaskői Boldogasszony-kegyhely felújítása közben rá nem bukkan egy több száz éves pergamenre, amely töredékes útmutatást tartalmaz Szent László király egyik ereklyéjének, híres íjának a hollétére vonatkozóan. A szentléleki pálos szerzetesek priorja, Dénes atya megkéri, hogy egy fiatal szerzetes, Kálmán társaságában próbálja megkeresni az ereklyét. Azonban a pergamenről kisilabizálható útmutatás alapján további útitársakra is szükségük lesz, és Kálmánról is kiderül, hogy sokkal több, mint aminek látszik. Ráadásul minden óvatosságuk ellenére az ereklye létezésének titka kitudódik, mire a Felvidék egyik tót nagybirtokosa úgy dönt, bármi áron megszerzi azt, hogy felhasználhassa sötét céljainak elérése érdekében... Bónizs Róbert új regénye tovább szövi A kőfaragóban megismert szereplők és vidék történetét, de önállóan is élvezhető, az előzményekhez csak lazán kapcsolódó mű. A szerző kiterjedt történelmi és földrajzi kutatómunkára alapozva mutatja be az egyik legnagyobb magyar király, Szent László legendáinak fennmaradását, tovább élését mindössze néhány évszázad elmúltával, illetve az ősi magyar hitvilág és a már szinte teljesen megszilárdult kereszténység egymás mellett élését és egymásra hatását a XIV. századi Magyar Királyságban."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2651612 / 8118023

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban