Nem dajka dal

Bognár Anna nem alkuszik. Neki a költészet, a szerelem, a szenvedély: a romantika. Nem az a kultúriparilag sorozatgyártott giccses hamisítvány, amit a média ma így nevez, hanem az igazi, az eredeti. Az, amelynek szentjei Homérosz, Dante és Shakespeare voltak, papjai Byron, Leopardi és Vörösmarty, utódjai, így vagy úgy őrző-megújítói Ady, Babits és József Attila. Ő nem éri be a divattal: azt keresi, ami maradandó. Perc-emberkék talmi csillogása helyett arra vágyik, hogy átnőjön az időn. A született és a tudós költő, a gondolati és a nyelvjátékos költészet közé, hivatását követve, nem a vagy, hanem az is szót illeszti. Öntudatosan, bátran mer önmaga lenni, egyéniség, vagyis önfejű, öntörvényű örök eretnek, szakadatlan harcban az öröklétért, e küzdés szenvedéseivel és dicsőségével. Egy romantikus költőnő, aki ugyanakkor ízig-vérig korunk leánya. Egy Laura, aki nem éri be a múzsa szerepével: Petrarca lantját pengeti. Hallgassuk csak! Mert ezt hallani kell. (Madarász Imre)