Éva születése

Az újkori európai képzőművészetben az akt műfajának elterjedésével a nőábrázolások egyre inkább eltárgyiasítják és erotizálják a női testet, amely a férfitekintetnek kiszolgáltatva az eszményi szépség mellett mindig felidézi a férfitest elleplezett vágyait is. Tanulmányaim és esszéim alapvetése, hogy az újkortól kezdődően a képzőművészeti gyakorlat, a XVIII. század végére pedig az irodalmi szövegek is egy olyan képet alakítanak ki a nőről, amely lényeges antropológiai belátásokhoz vezet. Rögzítik ugyanis az eszményítéssel egyszerre jelenlévő eltárgyiasulást, passzivitást és vágykeltést, ami mindenekelőtt a férfitekintet konstrukciójának eredménye. Képelemzéseimet (amelyek tárgya a legtöbb esetben álló vagy fekvő akt) a római szobrászatból inspirálódó reneszánsz képzőművészet testábrázolásainak paradoxonjai alapozzák meg, a jól érzékelhető feszültségek jellemzően az antik és a keresztény testfogalmak találkozásából termelődnek ki. Az anatómiai Vénusz viaszbáb-figurája egy másik lényeges együttállást is kifejez, a régiség orvostudományának és a képzőművészetnek a szoros kapcsolatát, amely a kortárs művészethez és testképhez is elvezet.