A nevem Senki

A nevem Senki  Kinga megtanulta, hogyan kell mosolyogni akkor is, amikor belül már rég nem maradt semmi, aminek örülni lehetne. Egy olyan gyermekkorból érkezik, ahol az erőszak mindennapos volt, és ahol azt tanulta meg, hogy a nőknek hallgatniuk kell, a férfiaknak pedig engedelmeskedni kell. Tizenhét évesen végül elmenekül otthonról, de a szabadság nem hozza el azonnal azt az életet, amelyre vágyott. Új szerepekbe kényszerül, miközben lassan elveszíti önmagát.  Egy éjszaka azonban minden megváltozik. Kinga kórházba kerül, és egy pszichológus, Ilona segítségével elkezd visszafelé nézni azon az úton, amely idáig vezetett. A kimondatlan emlékek lassan felszínre kerülnek: az apja erőszakossága, az anyja tehetetlensége, a menekülés, az évek, amikor azt hitte, nincs más választása.  De a történet nem a fájdalomnál ér véget. Kinga egy védett házban először tapasztalja meg, milyen érzés valóban biztonságban lenni. Tanulni kezd, leérettségizik, majd szociális munkát tanul. Közben ott van mellette Anna, az a barát, aki akkor sem fordul el tőle, amikor Kinga már saját magáról is lemondott.  Évekkel később Kinga már nem az a lány, aki egykor segítségért érkezett a védett házba. Ő lesz az, aki más nőknek nyújt menedéket. A nevem Senki egy nő története arról, hogyan lehet elveszíteni önmagunkat - és hogyan lehet lassan, fájdalmakon, emlékeken és kimondott igazságokon keresztül újra megtalálni.  És talán ez a könyv legfontosabb kérdése: Mi marad belőlünk akkor, amikor minden szerepet levetkőzünk, amit mások ránk kényszerítettek?