Ellenmérgek

Élesen és pontosan látnom csak kinn adatik: már messziről csodálom a Körösök völgyének fordulóit, az erdő ölelte szurdokok szagát, a parányi alakokat és betűket a román útjelzőtáblákon, a kidőlni készülő jelzőkarókat, póznákat, házereszeket, útmenti-árokparti vendéglők madárdúcait, az ismerős és ismeretlen lejtőket, a zöldeskék legelőszegélyeket, dombhátra felfutamló kispusztákat, a kavicsok leskelődő hunyorgását a göröngyös aszfaltok oldalában, és minden színt és látványt, amit csak ez a keletre lejtő pokoli paradicsom kínálni képes.

(Eleink és az utódok)

Báthori Csaba új esszékötete három egységre tagolódik. Az első az utóbbi két évben írott jegyzeteket fogja össze, és többnyire az irodalmi művek versek olyan jegyeit elemzi, amelyeket a hagyományos esztétikai szemlélet elhanyagol: a mű méreteit, a befolyások természetrajzát, a magány és a mű kapcsolatait, vagy éppen egy-egy költői életművet a maga egészében.
A második rész a szerző romániai főleg a Gyimesekben szerzett élményeit rögzíti személyes hitellel, aprólékos figyelemmel, távoli magyar és román attitűdök iránti érzékenységgel.
A harmadik részben kaptak helyet Báthori Csaba olyan kisebb irodalmi elemzései, amelyek egy-egy hazai vagy világirodalmi művet mutatnak be, illő rövidséggel, de a mélyebb észrevétel és megmérés szándékával.
Az egész kötet, reméljük, tükrözi a szerzőnek azt a szándékát, hogy hasznos, gyógyító ellenmérgeket adjon az olvasónak: segítse abban a ragaszkodásban, amelyet az igazi nagy irodalmi szövegek iránt táplál.
A könyvet egy rövid beszélgetés zárja.