Bálizs Beáta

Veres róka, vörös bársony, piros rózsa - A piros/vörös a magyar nyelvben és kultúrában

STUDIA ETHNOLOGICA HUNGARICA

l' harmattan kft.  | 2020  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  480 oldal

A könyv a magyar nyelv azon - nemzetközi összehasonlításban is ritka - sajátosságát vizsgálja, hogy a piros szín jelölésére két fontos színneve van. A piros és a vörös talán hasonló jelentőséggel bíró színelnevezésnek tűnhetnek, a kutatás végkövetkeztetése szerint azonban sohasem voltak, illetve még ma sem azonos rangú kifejezői a gondolkodásunkban meglévő piros színosztálynak. A szerző színmintákkal végzett néprajzi terepmunkái során azt tapasztalta, hogy vagy az egyik, vagy a másik használatos általánosan és konzekvensen az egységes piros kategória jelölésére. Sőt a történeti szöveganyagban végzett (a piros és a veres/vörös mellett a bordó, a vörhenyes, a rőt stb. szavakra is fókuszáló) vizsgálatai révén meggyőzően bizonyítja, hogy ez a múltban is így volt: a szóban forgó két színnév történetileg egymást váltja. A veres/vörös egykor pontosan azt a szerepet töltötte be nyelvünkben, mint amit ma a piros, a kettő szerepcseréje nagyjából a 19. század közepén/végén következett be.
A piros és a veres/vörös egykori és mai jelentéseinek meglehetősen bonyolult kérdéseiben elmélyedve a szerző egyben megismertet bennünket a rózsaszín történetével is. Pontosabban azzal a folyamattal, ahogy ez a mára önálló szín a sokféle pirosas árnyalatot magába foglaló piros kategória egyik szerény kis árnyalatából önálló, saját szimbolikai arculattal bíró színkategóriává vált. Bemutatja továbbá azt is, hogy nyelvünk az újkortól kezdve milyen színneveket használt a rózsaszín-piros színmezőhöz tartozó tónusok kifejezésére. Bizonyosan meglepetésünkre szolgál az - a könyvben részletesen kifejtett - felfedezés, hogy piros szavunk eredeti értelme (legalábbis vizuális szemantikájának egy részét tekintve) nehezen választható el a rózsaszíntől, mint ahogy a rózsavirágtól, a hajnaltól, az arctól, sőt még a bíbortól sem.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:480
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly930 gr
Sorozat STUDIA ETHNOLOGICA HUNGARICA
IllusztrációKÉPEKKEL
ISBN9789634147060
Árukód2744044 / 1196761

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power