Farkas az asztalnál

Kisfiúként egyszer azt álmodtam, hogy apám kivitt az erdőbe, ahol egy hulla hevert. Apám elásta a holttestet, és azt mondta, nem beszélhetek róla senkinek. Ez volt az egyetlen dolog, amit valaha együtt csináltunk, mint apa és fia, én pedig megígértem, hogy soha nem mondom el. De a legtöbb álmommal ellentétben ennek az emléke sosem halványult el. És néha… önkéntelenül is feltettem magamnak kérdést: vajon tényleg csak álmodtam? Gyermekkorában Augusten Burroughs számára az apja csak egy árny volt: egy alak a lépcső tetején, egy köhintés a földszintről, egy némán cigarettázó figura a sötétben. Ahogy Augusten idősebb lett, úgy bontakozott ki előtte apjának sötét és fenyegető személyisége. Valami gonosz, titokzatos, megnevezhetetlen borzalom. Egyik szörnyű csalódás követte a másikat, és Augusten gyermekkora hamarosan véget ért. Az apa, akiről mindig álmodott, nem létezett. Az ő apja egy távoli, közönyös figura volt, akit nem érdekelt a fia. És akkor kezdetét vette a „játék”. A Wolf at the Table-ben Augusten Burroughs egy eddig fel nem derített területre lép, a kimondhatatlan érzelmek birodalmába. Kendőzetlenül beszél szeretetről és gyűlöletről, ami az apa és fia kapcsolatának minden egyes pillanatát átjárja. Sokkoló őszinteséggel és döbbenetes éleslátással megírt regénye ajánlott olvasmány mindenki számára, aki tudja, mit jelent egy szülő feltétel nélküli szeretete után sóvárogni. A szívszaggató és helyenként brutális történetben mégis van valami felemelő és irracionális életigenlés. A Farkas az asztalnál egy emlékirat, egy könyörtelen nyíltsággal megírt visszaemlékezés a kegyetlenségről és a remény megváltó erejéről.