Hideg bőr

Van egy kis sziget valahol az Atlanti-óceán déli részén, közel az Antarktiszhoz: egy L alakú földdarab, egyik végétől a másikig mindössze másfél kilométer. Ide, a világ végére érkezik meg az új időjárás-megfigyelő tiszt, hogy leváltsa elődjét - csakhogy őt nem találják sehol. Nincs más a szigeten, csak a világítótorony őre: egy mogorva, szótlan ember, aki bizonyára beleőrült a magányba. Minden megérzés, minden előérzet azt súgná, hogy menekülni kell innen: vissza a civilizációba, az emberek közé. De ha valaki épp a civilizációból menekült, mert csalódott az eszményeiben, annak talán ez a tökéletes hely, hogy egyezségre jusson a múltjával: a háborítatlan természet, a világvégi csend és nyugalom, a tömérdek idő, hogy olvasson, gondolkozzon... s hogy minél távolabb legyen mindattól, amit meggyűlölt. A hajó elmegy, s hősünk, az egykori ír szabadságharcos ott marad a szigeten, ahol egyetlen társa Batís Caffó, a világítótorony-őr - ha egyáltalán lehet emberi szót váltani vele. Majd leereszkedik az éjszaka, s a sötétséggel együtt elkezdődik a rémálom: a harc a túlélésért - egy olyan ellenséggel szemben, melyet nem lehet kiirtani. A Hideg bőr szenvedélyes kalandregény: harc, izgalom, kegyetlenség, erotika... és végül talán a szerelem regénye is; s egyúttal keserű látlelet az emberről, aki csak akkor fedezi fel az idegenben, a furcsában, a különösben a szépséget és értelmet, amikor már mindent elpusztított maga körül...