Zörgettem az ajtón

Az írek legnagyobb élő írójának önéletrajzi regényét tartja kezében az olvasó. O'Casey itt bátran végigvitt következetességgel mindig a gyermek benyomásait, érzelmeit, felső fejlődését tárja elénk, egyaránt élve a régi bevált s a különféle modern - impresszionista, expresszionista, sőt olykor szürrealista - kifejezésmódok eszközével. A szegénységet nem valamiféle tendenciózus, sötét körképben mutatja meg, hanem érezteti a lélek menekvéseit, a szív és szeretet kibúvóit, melyek itt-ott boldoggá tehetik azt, akinek helyzete társadalmilag reménytelennek látszik. Egyszerre hadakozik az angol elnyomás és az ír nacionalizmus ellen, leleplezi az angol protestantizmus és az ír klerikalizmus hitványságát, álszentségét, egymással való meddő harcát, de mindig belülről: hívő vagy hitükkel küszködő emberek érzéseiben. Ez az árnyalt, gazdag, rendkívül szuggesztív ábrázolásmód aztán éles kontraszhatásokat eredményez, és jobban megmozgatja az olvasót, mintha az író logikus rendszerben mutatná meg tárgyát: a századvégi ír társadalom életét egy kisgyermek ébredező értelmének tükrében. O'Casey könyve alliterációival, dobpergés-szerű ismétléseinek szinte zenei szerkesztésével, hol nagyon is tömör, hol versbe lendülő, másutt barokkkos dagályal áradó szenvedélyességével, az álmok és ábrándozás visszaadásában, belső monológjaiban is szigorúan realisa ábrázolása marad, éppen csak az írói tudatosság fölényével használja fel századunk új kifejezésbeli megoldásait, sohasem a játék, elkápráztatás vagy öncélú gyönyörködtetés szándékával, hanem mindig mondanivalója szolgálatában.