Zagolni zabad?

ELŐSZÓ Ötvenévnyi külföldi tartózkodás után, itt Franciaországban, ahol élek, barátok és ismerősök biztatására nekiültem, hogy gondolataimat, emlékeimet feljegyezzem. Tudom, hogy rengetegen írnak könyvet. Politikusok, filmsztárok. Híres emberekről jelennek meg vaskos kötetek. A tűzoltó papírra veti emlékeit élete nagy tüzeiről. Sőt, a gyilkos a börtönben gyermekmeséket ír. Könyvtárakat töltenek meg a náci rémtettekről szóló tanúvallomások. Márai Sándor mondja: "Néha már úgy rémlik olyan sok a könyv, hogy nincs többé igaz helye a gondolatnak a könyvben. Nem fér el a gondolat a szavaktól." Szeretném az általam átélteket másokkal megosztani és kiírni magamból. Anna Frank naplója ma a francia középiskolákban kötelező olvasmány. Egy kislány pár feljegyzéssel megörökített sorsa egy egész vészkorszakot bemutat. A következő nemzedékek újraélik ezeket az időket, és kimondják: soha többé! Én is úgy szeretném emlékeimet megírni, hogy az olvasó beleélhesse magát az akkori helyzetekbe, és úgy érezhesse, hogy vele történik mindaz, ami velem történt meg hajdanán. Nem akarok vádaskodni, és kezeimet tördelve siránkozni. A sors ajándékaként tekintek az átéltekre, mert ugye, nem mindenkinek adatik meg egy ilyen kalandos, gazdag és tanulságos élet...?!