Vértorony

Részlet a könyvből: Angalit özvegy tűkön ült. Sorsának ma el kellett dőlnie. Lehetőleg a vacsorával kapcsolatban. Férjét, az egykori várnagyot négy évvel ezelőtt kisérték utolsó útjára a havas oldalán. Azóta Angalit a várban egyre közelebb csúszott a tűrt személyiségek helyzetéhez. Lehetetlen volt tovább viselnie tekintélyének sorvadását. Attól ugyan álmában sem tartott, hogy Kővárból kiteszik a szűrét. Elvégre néhai Heckel Godofrédnak bokros érdemei voltak a Drágfy-fészek emberöltős fenntartásában. Harcban, békében egyaránt. De a kegyelet szomorú szárnya, mint számtalan példa mutatta, a Drágfyaknál sem terjedt végtelenbe. Védte az elhullottak maradékait a puszta létfenntartás forgandóságától, nem védte ellenben az alattomos széltől, mely a hajdani tekintély fényét bármelyik napon kiolthatta. Az özvegy parancsolásban edzett egyénsigée utóbbi időkben figylemreméltó vereségeket szenvedett. Tar Pál, az új várnagy, kinevezését követő időkben állandóan kikérte véleményét, mostanság azonban egyre vakmerőbben mellőzte Angalit tanácsait. Sőt voltak esetek, mikben egyenesen akarata ellenére cselekedett. A kevésbevevés lassan az alacsonyabbrendű várnépre is átharapózott. Egy darabont, akinek Angalit minap disznóetetést parancsolt, vállvonogatva oldalgott el az özvegy színe elől, anélkül, hogy szavát fogadta volna...