Vendégváró: Látnivalók Zala megyében

well-press kiadó kft.  | 1999  | papír / puha kötés  |  240 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Zala Megye nevét hallva, első asszociációként mi juthat eszébe egy átlag honi turistának? Talán az, hogy Nyugat-magyarországi vidék, esetleg felötlik, hogy itt tárták föl az első hazai kőolajmezőt, földerenghet az egykor elzárt, elmaradott romantikus Göcsej képe, megjelenhet szeme előtt a kiterjedt zalai erdőség, büszke és értékes vadjaival. Pedig a kép nem ennyire egyszerű és sztereotip. A turizmus egyre tömegesebb beindulását számítsuk a Zala Megye Idegenforgalmi Hivatala megalakulásától, azaz 1962-től. Ezt követően épült meg az első kemping, majd turistaszálló, ezután nyíltak meg sorra az utazási irodák és mindez olyan szerény körülmények között, hogy akkor még termálfürdője sem volt a megyének. Vissza TARTALOM Bevezető 9 Észak Zala, Keszthely, Hévíz, Balaton és Kis-Balaton 10 Keszthely 15 Hévíz 29 Gyenesdiás 33 Vonyarcvashegy 34 Balatongyörök 35 Cserszegtomaj 37 Rezi 38 Zalaszántó 39 Kisgörbő 41 Mihályfa, Türje 42 Zalaszentgrót 43 Kallósdi 44 Kehidakustány, Zalaszentlászló 45 Zalacsány, Alsópáhok, Fenékpuszta, Sármellék 46 Zalavár 47 Kis-Balaton 48 Dél Zala, Nagykanizsa és Zalakaros környéke 50 Nagykanizsa 54 Sormás, Becsehely 63 Letenye 64 Tótszentmárton, Molnári 66 Szepetnek, Murakeresztúr 67 Belezna, Surd 68 Miklósfa, Homokkomárom, Újudvar 69 Gelse, Alsórajk, Pölöskefő 70 Zalaszentbalázs, Hahót, Felsőrajk 71 Pacsa, Zalaapáti 72 Dióskál, Zalaszabar 73 Zalakaros 74 Zalamerenye 76 Zalakomár, Kápolnapuszta 77 Galambok 78 A megye székhelye és Göcsej 80 Zalaegerszeg 84 Teskánd, Böde 104 Dobronhegy, Milejszeg, Csonkahegyhát 105 Kustánszeg, Németfalu, Becsvölgye 106 Pálfiszeg, Petrikeresztúr, Barlahida 107 Zalatárnok, Nova 108 Mikekarácsonyfa, Zebecke 109 Gutorfölde, Rádiháza 110 Tófej 111 Söjtör 112 Pusztaszentlászló, Bak 113 Gellénháza 114 Nagylengyel 115 Csatár, Nagykapornak 116 Joseph 117 Nemesrádó, Zalaszentmihály 118 Pölöske, Búcsúszentlászló 119 Nemesapáti 120 Zalaszentiván, Kemendollr, Pókaszepetk 121 Zalaistvánd, Pakod 122 Zalabér, Batyk 123 Zalavég, Egervár 124 Vasboldogasszony, Nagykutas 128 Kiskutas, Bagod 129 Zalaboldogfa, Zalaszentgyörgy 130 Zalacséb, Zalaháshágy, Zalalövő 131 Csöde, Salomvár, Kávás 134 Boncodfölde 135 Lenti és környéke 136 lencsék 141 Hernyék, Csömödér 145 fogantyú 146 Bázakerettye 147 Kistolmács 148 Lispeszentadorján, Kiscsehi 149 Muraszemenye, Tormafölde 151 Dobri, Tornyiszentmiklós 152 Lovászi 153 Szécsisziget 154 Rédics 155 Gosztola 156 Lendvaledes 157 Bödeháza, Gáborjánháza 157 Szíjártóháza, Zalaszombatfa 157 Zalabaksa 158 Pórszombat 159 Szilvágy, Pusztaapáti, Kálócfa, Kozmadombja 160 Kerkakutas, Kerkafalva, Csesztreg 161 Bgld, Reznek 163 Nemesnép 164 Márokföld 165 Szentgyörgyvölgy 165 Praktikus információk 170 Turisztikai információk, utazási irodák 170 Közérdekű információk 171 Gyógyturizmus 176 Kultúrális élet 178 Rendezvények 185 Népművészet 186 Védett természeti értékek 187 Időjárás 192 Aktív pihenés 193 Műemlékek 201 Közlekedés 203 Gasztronómia 206 Borturizmus 209 Vendéglátás 210 Hol lakjunk, hol étkezzünk? 213 Falusi turizmus 221 Bevásárlás 223 Szolgáltatások 228 Kislexikon 231 Fotójegyzék 234 Irodalomjegyzék 235 Névmutató 237 Jegyzet 240
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó well-press kiadó kft.
Kiadás éve1999
Oldalak száma:240
Súly200 gr
ISBN2310004594282
ÁrukódSL#2109926770
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power