Velünk az Isten!

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész (1909-1974) Svájcban elmondott, rajzaival illusztrált igehirdetései. Sztehlo Gábor (1909-1974) evangélikus lelkész igaz ember volt:élő hittel élte életét, a másokon való segítés szolgálatát: 1938-banNagytarcsán létrehozta az első evangélikus népfőiskolát, 1944/1945-benvégzett gyermekmentő munkájáért 1972-hen a magyarok közül egyike volt az elsőknek, akik megkapták Izrael állam Jad Vasem érmét, az Igaz Ember emlékérmet. A második világháború (1939-1945) katasztrófába sodorta hazánkat. Hitler embertelen zsidóüldözést folytatott: gettó,munkatáborok, majd koncentrációs táborok, ahol megölték őket. 1944tavaszán Magyarországon is megindította a zsidóüldözést... Sztehlo Gábort azzal bízta meg püspöke, hogy a református egyház Jó Pásztor egyesületével közösen szervezzen mentőakciókat, elsősorban gyermekek számára. Sztehlo Gábor igen rövid idő alatt 32 gyermekotthont hozott létre lakásokban, kisebb-nagyobb családi házakban, villákban a Nemzetközi és a Svájci Vöröskereszt anyagi és erkölcsi támogatásával, - de illegálisan. Ezekben az otthonokban mintegy 1500 gyermek, s az őket ellátó kb. 500 felnőtt lelt menedéket. Sok gyermekért nem jött senki a háború után. Sztehlo Gábor ezeknek a gyermekeknek, majd a később menedéket kereső árváknak új otthont szervezett egy velük együtt felépített nagy gyermekvárosban (PAX intézet, Gaudiopolis), és megpróbálta pótolni a pótolhatatlant: a szülői otthon melegét. 1950-ben az intézetét államosították. Az egyházi munkába visszatérve Sztehlo Gábor evangélikus szeretetotthonokat szervezett öregek és sérült gyermekek számára. És az ötvenes években ő volt az, aki a kitelepítetteknek élelmet, ruhát vitt és öregeket mentett ki onnan... 1961-ben látogatta meg 1956-ban emigrált családját Svájcban. Szívinfarktusa miatt azonban nem térhetett haza 1962-1969-ig a Hohfluh-Haslibergi gyülekezetben szolgált - ahol 1964- ben fiát és menyét eskette s 1968-ban első unokáját keresztelte. 1969-től haláláig az Interlakeni Schlosskirche gyülekezetében szolgált, ahol 1973-ban második unokáját keresztelte. 1974. május 28-án halt meg. Egy reggel sétára indult, találkozott a postással és átvette leveleit. Leült egy padra, hogy átnézze ... Amikor a postás délután visszatért, még mindig ott ült a padon... mozdulatlanul Ez a kis könyv élete utolsó két évének prédikációit adja közre rajzainak illusztrálásával a 2004-es évfordulókra: a gyermekmentés 60. és halálának 30. évfordulójára emlékezve.