Velence, Firenze, Róma

A forma Simmelnél egy olyan összefogó, strukturáló erő, amely nemcsak a művészeti látásra vonatkozik, hiszen a mindennapi életben is megtapasztalható a formáló erők jelenléte. A forma a letéteményese az ,,egész" egy olyan elképzelésének, amely nem a részek mechanikus összege, s amely (egy talán megfogalmazhatatlan) ,,egységesítő fogalom" létrehozásának/működésének eredménye. Az az összefogó erő, amely a tájban, az arcban, a képben (a keretezés által) megnyilvánul, az objektum és a szubjektum dichotómiáját felülíró összefonódásból vagy összeolvadásból jön létre; egy nem temporizálható ,,szellemi tett" megnyilvánulása, mely nem az okság vagy az előbb-utóbb logikája szerint szerveződik. Ez a forma a táj esetében a táj ,,hangulata", mely az objektív és a szubjektív ,,erők" elválaszthatatlan, pillanatnyi konfigurációja, együttállása. A táj Simmelnél tehát a természet és az ember egymás általi, kölcsönös olvashatóságán alapul; ez a gondolatmenet akkor fut zátonyra, amikor kiderül, hogy a tájnak - a szubjektum és objektum békés összefonódásaként felfogott - ,,valóságos, individuális hangulata". TARTALOM Velence 7 Firenze 13 Róma 18 Michelangelo 28 Rodin 53 Visszaemlékezés Rodinre 70 Az arc esztétikai jelentősége 75 A fogantyú 82 A képkeret 91 A táj filozófiája 99 Germán és klasszikus román stílus 111 A kereszténység és a művészet 119 A naturalizmus problémája 131