Kőnig Frigyes

Végvárak a Magyar Királyságban

cser kiadó  | 2018  | kemény kötés  |  140 oldal

Libri Antikvárium
A török háborúk elmúltával a végvárak katonai szerepe megszűnt, lerombolták vagy pusztulni hagyták őket, némelyik maradványát beépítették, így, átépítve maradtak az utókorra. Giulio Turco felmérései nagyon gazdag, színes képet rajzolnak 16. századi történelmünk katonai építészetének állapotáról, értékes forrás a kutatók és az érdeklődők számára. Giulio Turco személyéről nem sokat tudunk. Dr. Pálffy Géza történész kutatásaiból szerezhetünk némi tudomást arról, hogy 1568-ban több bányavidéki erődítmény alaprajzát készítette el a Haditanács számára. Ekkor már II. Miksa császár szolgálatában álló várépítész, úgynevezett "rendes építőmester" volt. A várfelmérések mellett tervek készítésével is foglalkoznia kellett. 1569 májusában Natale Angielinivel, Mano Capellóval, Giovanni Lazarinnal és Antonio de Angelóval Kanizsára utazott a vár megszemlélésére. A közismert várfelméréseket 1571 tavaszán tervezték elvégezni, azonban Thury György kanizsai főkapitány halála, majd Salm von Eck generális betegsége miatt a terv megvalósítása az év második felére tolódott. A bizottság kíséretét száz puskás lovas látta el, hogy a szakértők biztonságban végezhessék munkájukat a Dráva és a Duna közti végeken. Turco halálának pontos időpontja nem ismert, annyit tudhatunk azonban, hogy 1572 decembere előtt hunyt el.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Megkímélt, szép állapotban.
Kiadó cser kiadó
Kiadás éve2018
Oldalak száma:140
Súly920 gr
ISBN2310020781321
ÁrukódSL#2113370823
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hallunk titeketHallunk titeket