Rainer Maria Rilke

Válogatott prózai művek

európa könyvkiadó  | 1990  | keménytábla, védőborító  |  464 oldal

Libri Antikvárium
Ma már tudjuk, hogy századunk legnagyobb művészei közé tartozik a prágai születésű, osztrák íróként számon tartott Rainer Maria Rilke, akit Magyarországon főként mint a Duinói elégiák, a Szonettek Orfeuszhoz és az Imádságos könyv költőjét ismerünk, legjobbjaink fordításában. Próza- és esszéíróként nálunk kevésbé ismert, hiszen prózai munkáiból utoljára 1961-ben jelent meg egy vékony válogatás. Pedig sok hasonlóság van közte és magyar kortársai között, hangvétele, stílusa, novelláinak témája a Nyugat első nemzedékének prózájával, a korai Kosztolányiéval, Csáth Gézáéval rokonítható. Nem is csoda, hiszen az ő műve és a nyugatosoké is ugyanegy forrásból táplálkozott: a századvégen és századelőn még létező, majd széthullott, de hatását még évtizedekig éreztető Monarchia gazdag kultúrájából. Ezért is érdemel Rilke prózája nagyobb teret irodalmi életünkben, s ez vonatkozik nemcsak szépirodalmi műveire és a kötetünkben először közölt csodálatos prózaverseire, hanem kisebb esszéire és hosszabb tanulmányaira is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1990
Oldalak száma:464
Súly200 gr
ISBN2399977706939
ÁrukódSL#2110046587
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia