Válogatott elbeszélések

móra ferenc könyvkiadó  | 1977  | papír / puha kötés  |  241 oldal

Libri Antikvárium
„Ez 1888 telén történt, mikor olyan nagy volt a hó. Akkor télen valahogy nagyon rosszul mehetett édesapámnak, mert csak épp egy pici malacot öltünk, aminek olyan vékony volt a hurkája, mint az ujjam, és a fazékban, mikor fozte édesanyám, kipattogott, és kása lett belole. De azért ott volt: „sose ettem olyan jót”. Még külön mulattunk rajta, hogy ilyen vékony hurka is, kolbász is van a világon. Mi, gyerekek, ujjongtunk és táncoltunk, s édesanyánk velünk mulatott. Már a hurka-kolbász régen elfogyott, már csak a négy kis sonka lógott a kamrában, kifüstölve, meg olyan vékony szalonna, mint egy papírszelet. Ehhez nem volt szabad nyúlni, ezt még tartogatta édesanyám, de azért mi jól éltünk. Krumpli volt, és volt nagy fozési tudomány: édesanyám maga komponálta az ételeket. Minden napra kitalált valami újat. Még a kukoricakását is úgy tudta tányérra rakni, hogy ettol sikítottunk örömünkben. Rajzot csinált a tányérban. Körbe csepegtette, és elmesélte, hogy ez a meghódítani való vár…, itt fog bemenni a kiskanál, mint egy ostromló hadsereg…, hopp, és bekapja a baktert…, hopp, bekapja a katonát…, hopp, bekapja a hadvezért…” (részlet a FEBRUÁR, HOL A NYÁR? c. elbeszélésbol)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Kiadó móra ferenc könyvkiadó
Kiadás éve1977
Oldalak száma:241
Súly200 gr
ISBN0359001487298
ÁrukódSL#2107613971
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély