Vallomások a Karancs-Medves vidékéről

"A Pécskő alatti galagonyabokros erdőben mutatta meg nagyapám a vadgerle fészkét, itt szedtem életemben először édesanyámmal "igazi" gombát, s az erdőszéli házunk udvarát május végén betöltő akácillat, a vénasszonyok nyarának simogatóan lágy fényei maradandó emlékként telepedtek meg bennem. Egész életemre megszerettem az erdőt, a természetet, mely körülölelte gyermekkoromat. De a Karancs és a Medves vidéke megejti szépségével azt is, aki csak egyszer látja. Bár az eltelt évtizedek sok szeplőt ejtettek rajta, máig az ország egyik legváltozatosabb tája. Meredek sziklaszirtek, lankás domboldalak, kiterjedt erdőségek és virágos rétek tarkítják, a hegyvidék nyugati lábánál pedig ott kanyarog az Ipoly, ez a szelíd, de olykor folyammá duzzadó folyócska, amelynek árterülete vadvízországot varázsol a hegyek szomszédságába. Nincs talán már csücske, melyet be nem jártam volna, mégis - vagy talán éppen ezért - újra és újra visszahív a friss felfedezések, vagy megnyugtató barangolások ígéretével. Örömmel töltene el, ha élményeimnek legalább töredékét megoszthatnám az Olvasóval, ha valamit sikerülne átadnom a táj hangulatából, ha segíthetném természeti értékeink megismerését."