Vallomás édesapámról

budapest print  | papír / puha kötés  |  164 oldal

Libri Antikvárium
A fiú mióta csak az eszét tudja az apjához mérte magát. Sokszor lehetett nyomasztó ez az összehasonlítás. És hiába halott az apa, hosszú hónapok óta, máig csakis ő a mérce. Akihez szólni, akitől kérdezni lehet, aki mintha fizikai valóságában is ott lenne az emberrel, akinek hallani a hangját vagy legalább a szívverését a műtőajtó előtt, miközben odabent végső és reménytelen küzdelmet folytatnak az orvosok. A sors nem adott egyszerű életet Zámbó Jimmy gyermekeinek. S talán a legbonyolultabb kihívásokat legidősebb fiára, Krisztiánra mérte. Aki miután édesapja feleségül vett egy kétgyermekes elvált asszonyt, féltestvérek közé született. S amikor Jimmy ismét egy kétgyermekes elvált nőhöz kötötte az életét, megint csak két újabb gyerekkel nevelkedett együtt, hogy aztán édesapja utolsó házasságából két kistestvére is szülessen. Két anyához, hat testvérhez és egy nem akármilyen apához kellett alkalmazkodnia. Egy apához, aki az élet. legkisebb részletét illetően sem a hétköznapi szabályok szerint élte az életét, aki sok-sok szorongással, kétellyel és persze nagy tehetséggel áldott, vert a fátum.Aki gyakorta legeslegújabb barátnőihez is magával vitte a fiát, akit beavatott számos titkába, köztük sok olyanba is, amit aligha érthetett a kamaszodó gyerek.Jimmy imádta a gyerekeit, miközben élete igazi középpontjában mégis csakis ő maga állhatott. Kényeztette, tejbe-vajba fürösztötte őket, miközben nem biztos, hogy tudta milyen hatást gyakorol rájuk az a sok-sok feszültség, frusztráltság, ami egész életét végigkísérte.Olyan ez a könyv, mint egy nagy sóhaj. Mint egy óriási megkönnyebbülés. Mellyel a Fiú, aki mindmáig mindent az Apjához mér, végre kilép az óriás árnyékából. S elmond mindent őszintén, ahogy ő maga látta. A Király legidősebb fiaként. Sokszor nagyon-nagyon egyedül. - Ómolnár Miklós a Story főszerkesztője
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
többszörösen dedikált példány - saját fotók a dedikációkról - a lapok hullámosak
Kiadó budapest print
Oldalak száma:164
Súly200 gr
ISBN2399965277908
ÁrukódSL#2110065358
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya