Vallásom

Vallani tulajdonképpen csakis úgy szoktunk, hogy eladdig rejtett meggyőződésünket szavakkal, jelekkel nyilvánosakká tesszük. Amikor megmondom, mit érzek, mit tartok igaznak, akkor vallok. Lehet, hogy kérdezték tőlem; akkor kérdésre vallok. Lehet, hogy szükségét éreztem megnyilatkozásomnak; akkor kérdezés nélkül, önként vallok. Aki ezt még nem tette, annak a szó szoros értelmében még nem is volt vallása (confessio). Aki pedig csak azt mondja, hogy ugyanazt vallja, amit más vall; ugyanazt vallja, mint ami valamely könyvben meg van írva, - de ő sem azt nem hallotta, amit más vall, sem azt nem olvasta, ami abban a könyvben meg van írva, - annak van ugyan valami vallása, de az nem közvetlen, nem kifejezett, hanem közvetett és burkolt vallás, s azért nem is tökéletesen öntudatos vallás. Egyszerű és kényelmes emberek számára természetesen nagyon is alkalmas az ilyen vallás; hasonlít az olyan szónoklathoz, amilyen ez a rövid mondat: "Csatlakozom az előttem szólóhoz", "Mindenben aláírom azt, amit az imént mondottak". Csakhogy gondolkozó és pontos ember nem elégszik meg azzal, hogy tisztán bizalom alapján és elolvasás nélkül írjon alá szerződést, kötelezvényt, nyilatkozatot, hanem sorról-sorra, mondatról-mondatra, szóról-szóra megnézi, mit akarnak vele aláíratni. Csak az ilyen megfontolt és részletekre is kiterjedő érzelem- és gondolatnyilvánítás nevezhető a szó teljes értelemben vallásnak. Tartalom Bevezető fejezet 3 Isten 5 Az ember 36 A lelkület 65 Záró fejezet 83