Válaszok a szenvedésre

Szolidaritás nélkül semmilyen emberi társulás sem képzelhető el, hiszen a szenvedés pillanataiban sokan szorulnak rá társaik materiális vagy szimbolikus segítségnyújtására. Egy társadalomban a másokért hozott erőfeszítések és áldozatok elvárásrendszere pontosan kijelöli a segítés normatív kereteit. A modernizáció következtében a szenvedésre adott közösségi válaszokat fokozatosan felváltották a társadalombiztosítás logikáján alapuló szakértői intézmények. A globális információs társadalom kialakulásával párhuzamosan azonban ezek is válságba kerültek. Az így előállt helyzetben az az egyik legfontosabb kérdés, hogy a felbomló rendszer helyét képes-e átvenni a hálózati szolidaritás flexibilis formája, vagy a diszfunkcionalitás és dezintegráció tapasztalata válik meghatározóvá. A kérdés megválaszolásához azokat a helyzeteket kell elemeznünk, amelyekben eldől, hogy a szenvedés különböző formáihoz adekvát segítési gyakorlatok kapcsolódnak-e. E vizsgálódás során egyrészt annak a megértése kulcsfontosságú, hogy a szenvedés maga látható-e a társadalom tagjai számára, vagy azt prekoncepciók takarják el előlük. Másfelől azt is meg kell tudnunk, hogy a szenvedés visszahat-e társadalmi folyamatokra, vagy pedig észlelői közönyösek maradnak irányában